Pesti Srácok

Teljes káosz a baloldalon: egymásnak estek a szocialisták és Bajnaiék

Teljes káosz a baloldalon: egymásnak estek a szocialisták és Bajnaiék

Az Index értesülései szerint a szocialisták nem írták alá a lejárt határidőig az ellenzéki megállapodást. A lap információi szerint a budapesti MSZP vezetése még tegnap este is tárgyalt a renitens kerületekkel a helyzet megoldásáról, de a helyiek Angyalföldön, Zuglóban és Óbudán sem hajlandóak betartani teljes mértékben a megállapodás rájuk vonatkozó részét. Az Együtt-PM azonban azt szeretné, hogy az MSZP az összes kerületi megállapodást írja alá, ezért nem engedik, hogy megállapodás szülessen a Belvárosban, ahol a helyi vezetők elhárították a megegyezés elől az akadályokat.

Több kerületben nézeteltérés alakult ki a MSZP, a DK és az Együtt-PM között a kerületi megállapodások tárgyában. Az egyik „szűk keresztmetszet” – az Index értesülései szerint a III. és a XIII. kerület mellett – az V. kerület volt, ahol az elmúlt napokban azonban előkészítettek egy olyan megállapodást, amely mindhárom pártnak is megfelelt volna.

Steiner Pál, az kerületi MSZP meghatározó tagja az atv.hu-nak azt mondta, hogy az Együtt-PM részéről azt a tájékoztatást kapta, hogy még nem írhatják alá a megállapodást a fővárosi fejlemények miatt. Egy DK-s forrás azt mondta a portálnak, hogy a Együtt-PM szövetségi elnöksége a más kerületekben történt „bizonytalanságok” miatt nem engedi, hogy megkössék a választási szerződést, amit ma írtak volna alá.

PestiSracok facebook image

Az V. kerületben előkészített megállapodás szerint ebben a közös ellenzéki kompenzációs listát Steiner Pál vezetné, a második hely lenne Juhász Péteré, az ellenzéki pártok közös polgármester-jelöltjéé. A kompenzációs lista 3. helyére a DK ajánlhatna politikust.A várakozások szerint az első két hely biztos befutónak számítana, míg a harmadik hely „billegőnek” tekinthető. A bizonytalanságért cserébe a DK kapná meg a 10-es számú választókörzetet (a Honvédelmi Minisztérium környéke), ami a kerületben a leginkább baloldalinak számít. Az atv.hu úgy tudja, a tervek szerint ma délután öt órakor tervezték aláírni a kerületi megállapodást.

Az Index pedig arról írt, hogy az MSZP nem írta alá hétfő éjfélig azt a budapesti egyezséget, mely a közös főpolgármester-jelölt személyétől az egyes kerületek egyéni önkormányzati képviselői helyekig minden kérdést szabályozott.

A lap információi szerint a budapesti MSZP vezetése még tegnap este is tárgyalt a renitens kerületekkel a helyzet megoldásáról, de a helyiek Angyalföldön, Zuglóban és Óbudán sem hajlandóak betartani teljes mértékben a megállapodás rájuk vonatkozó részét. A vita lényegében két XIII. kerületi, négy XIV. kerületi és egy III. kerületi önkormányzati körzetről szól.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM ügyvezető társelnöke tegnap az ATV-ben elmondta: a Demokratikus Koalícióval már írásba foglalták a megállapodást, és legkésőbb kedden alá is fogják írni. "Ha ehhez a Magyar Szocialista Párt nem tud csatlakozni, akkor meg nyilván tesszük, amit tennünk kell" - közölte.

Vadai Ágnes szintén az ATV-ben arról beszélt, hogy szerinte biztosan lesz megállapodás a szocialistákkal. A DK alalenöke azt mondta: egy új politikai helyzet van, amit sokaknak nehéz megemészteni. A politikus szerint az EP-választás megmutatta, hogy Budapesten a Demokratikus Koalíció lett a legerősebb demokratikus ellenzéki párt. Ennek ellenére ők nagyon visszafogott és korrekt módon tárgyaltak.

Forrás: atv.hu/Index.hu

Fotó: hvg.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.