Pesti Srácok

Zöld sasok stadionavató Orbánnal, Chelsea-vel

Zöld sasok stadionavató Orbánnal, Chelsea-vel

Az angol Premier League-ben szereplő Chelsea elleni gálamérkőzéssel megnyitották a Ferencváros új stadionját, a Groupama Arénát vasárnap este. A mérkőzés előtt Orbán Viktor miniszterelnök, Fürjes Balázs kormánybiztos és Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke mondott ünnepi beszédet.

A kormányfő úgy fogalmazott, az egész ország számára nagy nap a mai, mégis elsősorban a fradistáké, akiknek nagysága előtt még azok is megemelik a kalapjukat, akiknek nem "zöld-fehér vér" folyik az ereiben. A miniszterelnök beszédében többek között nagyrabecsülését fejezte ki a fradistáknak a "Fradi-szívért", amely szavaival élve mindig nemzeti, piros-fehér-zöld színű is volt. Köszönetet mondott a fradistáknak azért, hogy "a magyar nemzet szabadságát és függetlenségét a legnehezebb kommunista időkben is megőrizték és évtizedekig tartották a lelket a magyarokban".

MTI Fotó: Beliczay László
PestiSracok facebook image

Orbán Viktor szintén köszönetet mondott az építkezésben résztvevőknek és háláját fejezte ki az ország valamennyi polgárának, hogy az új stadiont négy évvel azután sikerült felépíteni, hogy "Magyarország a csőd szélén tántorgott".

"Megmutatták, hogy a magyarok sosem adják fel" - jelentette ki, végül köszönetet mondott a fradistáknak azért is, hogy fenntartották a világ egyik legnagyobb sportklubját.

Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos köszöntőjében a győzelemre helyezte a hangsúlyt, mert szerinte a stadionnal nemcsak a fradisták, hanem a budapestiek és a magyarok is győztek. Emlékezetett arra, hogy a Fradi csodacsapat, egy olyan magyar klub, amely egykor végigverte a világot, amelynek nem lehetett elvenni a nevét sem.

"Mostantól az új stadiont sem lehet elvenni, a miénk" - fogalmazott.

Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke mindazoknak köszönetet mondott, akiknek közük volt az építkezéshez, külön kiemelve Orbán Viktor szerepét is. Ugyancsak megköszönte a Ferencváros legendáinak, hogy harminc olimpiai aranyérmet nyertek, valamint a labdarúgóknak, hogy 28 bajnoki címet szereztek.

"Példaképekre van szükség, hogy mutassák a kicsiknek az utat" - jelentette ki a klubelnök.

Az ünnepi beszédek alatt szórványosan füttyszó hallatszott.

Az avató ünnepség végén kisfilmek segítségével felidézték a korábbi Üllői úti stadionok felejthetetlen pillanatait, a nagy győzelmeket, emlékezetes gólokat. Többször felcsendült a Fradi-induló, fehér galambokat engedtek el és a Magyar Honvédség néhány Grippen vadászgépe is átrepült a Groupama Aréna fölött, amelyek a műsorvezető szavaival élve mintegy védelmükbe vették az új stadiont.

A Ferencváros-Chelsea gálameccs 20.45-kor kezdődött.

mti / Kiemelt fotó: MTI - Marjai János

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.