Pesti Srácok

16 év után emelnek vádat a brutális gyilkos ellen

16 év után emelnek vádat a brutális gyilkos ellen

Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki az adatok szerint 1998-ban ölte meg egy üzlettársát. A két férfi között elszámolási vita volt, ezért a későbbi áldozat többször megfenyegette a vádlottat. A vádlott ezért eldöntötte, hogy leszámol a férfival - írja az Index.

A vádlott a társával (aki testőrként dolgozott) Pécs határába hívta az áldozatot, ahol vitatkoztak, majd a testőr többször megütötte őt. A sértett ekkor egy kést vett elő, de a testőr egy pisztollyal figyelmeztető lövést adott le a földre. Közben a vádlott elővett egy egy méteres csákánynyelet, amivel legalább tizenhatszor ütötte meg az áldozat fejét. Ezután egy késsel tizenkilencszer szúrta meg a vádlott a magatehetetlen, földön fekvő férfit. Az ütések és a szúrások miatt a férfi meghalt.

A testőrt kilenc nappal később fogták el és 1999-ben ítélték el, a vádlott viszont külföldre szökött. A kiadott elfogatóparancs alapján 2012-ben Angliában fogták el, majd Magyarországra hozták. Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, amiért akár életfogytig tartó szabadságvesztést is lehet kapni, írja a Baranya Megyei Főügyészség közleménye.

PestiSracok facebook image

Index

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.