Pesti Srácok

A brüsszeli merénylő is túszokat kínzott Szíriában

A brüsszeli merénylő is túszokat kínzott Szíriában

A brüsszeli zsidó múzeumnál május 24-én elkövetett, négy halálos áldozatot szedő merénylet francia gyanúsítottját, Mehdi Nemmouche-t saját fogvatartójaként azonosította egy tavaly Szíriában túszul ejtett, azóta kiszabadult francia újságíró.

Nicolas Hénin, a Le Point című politikai hetilap munkatársa az újság honlapján szombaton közzétett interjúban elmondta, hogy Nemmouche (képünkön) előállítása után a televíziókban közzétett felvételek alapján azonnal felismerte volt fogvatartóját és arról tájékoztatta az illetékes hatóságokat.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter megerősítette, hogy a rendőrség továbbította az igazságszolgáltatási szerveknek azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján feltételezhető, hogy Nemmouche túszokra vigyázott Szíriában.

PestiSracok facebook image

Az újságíró részletesen beszámol Nemmouche személyiségéről és brutalitásáról, aki 2013 júliusa és decembere között a Szíria északi részén található Aleppo börtönné átalakított kórházában a foglyok, köztük nyugati túszok őrzésével volt megbízva, akiket rendszeresen megkínzott.

"Amikor Nemmouche nem énekelt, kínzott. Egy kisebb, franciákból álló csoporthoz tartozott, akiket a szomszédos cellákban őrzött, mintegy ötven szíriai foglyot rendszeresen terrorizáltak. Esténként kezdődtek az ütlegelések abban a szobában, ahol engem is kihallgattak. A kínzás egész éjjel folytatódott a hajnali imáig" - állította a volt francia túsz.

A Le Point hangsúlyozta, hogy ennek az értesülésnek titokban kellett volna maradnia az Iszlám Állam radikális iszlamista szervezet által Szíriában fogvatartott mintegy húsz nyugati túsz életének védelmében. A lap azonban szombat délben a gyors közlés mellett döntött, miután a Le Monde című napilap reggel nyilvánosságra hozta az értesülést.

A belga határnál, az észak-franciaországi Roubaix-ban lakó, francia-algériai kettős állampolgárságú, 29 éves Mehdi Nemmouche-t május 30-án tartóztatták le a vámőrök egy rutinellenőrzés során Marseille-ben, amikor leszállt az Amszterdamból érkező menetrendszerű buszról. Az előállításkor találtak nála egy Kalasnyikov gépfegyvert és egy töltött revolvert. Ilyen fegyvereket használt a tettes a brüsszeli támadásban, amelyben meghalt egy izraeli házaspár, valamint a múzeum egy belga férfi alkalmazottja és egy önkéntes dolgozója, egy francia nő. A nyomozók a gyanúsított csomagjában egy fényképezőgépben egy negyven másodperces videofelvételt is találtak, amelyben egy hang, amely feltehetően Nemmouche-é, magára vállalja a merényletet.

A férfit július végén Franciaország kiadta Belgiumnak, ahol vád alá helyezték és jelenleg előzetes letartóztatásban van. Szeptember 12-én kell megjelennie a nyomozóhatóság előtt, ahol a letartóztatása meghosszabbításáról fognak dönteni.

A feltételezett merénylő az elmúlt években öt alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt rablásért francia börtönökben, ahol egyre radikálisabb nézeteket kezdett vallani. Szabadulása után három héttel, 2013 elején utazott Szíriába, ahonnan március 18-án érkezett vissza Európába, a frankfurti repülőtéren a német hatóságok ki is hallgatták, majd elengedték.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.