Pesti Srácok

Egy nemzetközi multinál folytatja Bajnai Gordon

Egy nemzetközi multinál folytatja Bajnai Gordon

Ügyvezető igazgatóként folytatja pályafutását Bajnai Gordon az infrastrukturális befektetésekre szakosodott alapkezelőnél, a Meridiam-csoportnál – tudta meg a hvg.hu. A portálnak a volt miniszterelnök megerősítette, hogy operatív irányításért felelős ügyvezető igazgató lett a francia hátterű befektetésre szakosodott multinacionális cégnél.

A cikk szerint Bajnai Gordon kapcsolata nem most kezdődött a céggel, az elmúlt két évben ugyanis a vállalat felügyelőbizottságában dolgozott. A hvg.hu azt írja: Bajnai Gordon új megbízatása nem érinti a Haza és Haladásban, illetve az Együtt pártban betöltött pozícióit, az ottani feladatait továbbra is el akarja látni.

A portálnak így nyilatkozott a volt miniszterelnök: „a munka sok utazással jár majd, időm jelentős részét külföldön töltöm, de nem költözöm el Magyarországról. Eddigi közéleti tevékenységeimet és szerepvállalásaimat nem érinti, abba az irányba haladok, amit júniusban elhatároztam. Nagy megtiszteltetés magyarként e nagy tekintélyű nemzetközi társaság vezetői székében ülni".

PestiSracok facebook image

Az Együtt-PM társelnöke, Szigetvári Viktor június elején egy interjúban jelentette be, hogy a háttérbe vonul Bajnai Gordon, de az Együtt nem nélküle fog működni a jövőben sem. Azt mondta: Bajnai Gordon személyes döntése, hogy nem kíván mindennapi szinten részt venni a párt irányításában. Hogy mit vállal később, "az az ő dolga" - fogalmazott Szigetvári Viktor.

A 2005-ben alapított Meridiam-csoport infrastrukturális befektetésre szakosodott befektető cég, amely eddig több mint 2 milliárd euró tőkebefektetéssel eddig 32 beruházást valósított meg, összesen 24 milliárd euró értékben Európában és Észak-Amerikában. A társaság szerepet játszott többek között a Dél-európai Gyorsvasútvonal franciaországi szakaszának, a szlovákiai R1-es autópályának, az írországi Limerick alagút, a kaliforniai Long Beach igazságügyi központjának megépítésében, illetve a montreali egyetemi kórház kutatóközpontjának kialakítása. A Meridiam 2012-ben harmadszor nyerte el a Világ Infrastrukturális Fejlesztője díjat - írha a hvg.hu.

Forrás: hvg.hu/Hír24.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.