Pesti Srácok

Feljelentették Suchmant: saját párttársait fenyegette a volt miniszter

Feljelentették Suchmant: saját párttársait fenyegette a volt miniszter

Saját Somogy megyei párttársai tettek büntető feljelentést Suchman Tamás ellen, miután a politikus a múlt hétvégén megpróbálta kikergetni MSZP-s párttársait a sajátjának tekintett Marcaliból, és közben szétverte a párt kitelepülős pultját, és fizikailag megfenyegette az aláírásokat gyűjtő szocialistákat.

Marcaliban az utcán gyűjtött aláírásokat Harján Dávid, az MSZP Somogy megyei listájának harmadik helyezettje, valamint több párttársa, amikor megjelent az aláírásgyűjtő pultnál Suchman Tamás, a marcali MSZP-elnökségről tavaly lemondott közismert szocialista politikus, aki a Tocsik-botrány idején privatizációs miniszter volt - írja az Index.hu.

A hírportál szerint Suchman ráripakodott Harjánra, hogy mit keres az ő városában, majd ordítva ráborította a pultot, amely szétesett. Harján az Indexnek azt mondta, hogy hiába próbálták többen visszafogni Suchmant, az még Harján barátnőjét is meg akarta ütni, miközben ordítva sértegette. Suchman három percet adott párttársainak, hogy eltűnjenek, és ezt számolta is. Később Harjánék büntető feljelentést tettek Suchman ellen - írja a lap, amely megkísérelte kifaggatni a történtektől a volt minisztert is, de az csak annyit mondott, hogy nem történt ilyen, és beszélgessenek inkább másról.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu/hvg.hu

Fotó: totalbike.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.