Pesti Srácok

Ismét meghosszabbították a nyomozást Vadai Ágnes ügyében

Ismét meghosszabbították a nyomozást Vadai Ágnes ügyében

További három hónappal, december 6-ig meghosszabbította a korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt indult nyomozás határidejét az illetékes ügyészség – tájékoztatta Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Mint felidézte: a Honvédelmi Minisztérium (HM) által 2009-ben kötött megbízási szerződésekkel kapcsolatban Hende Csaba honvédelmi miniszter 2013. július 18-án tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Legfőbb Ügyészségen. A feljelentés alapján a Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan elkövetett, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

Az ügyben gyanúsítotti kihallgatás mostanáig nem volt. Az ügy részleteiről és az eddig elvégzett nyomozati cselekményekről a folyamatban lévő nyomozás érdekeire figyelemmel az ügyészség továbbra sem adhat tájékoztatást – tette hozzá Nagy Andrea. Augusztus elején egyszer már meghosszabbították a nyomozást: akkor szeptember 6-ig tolták ki a határidőt.

PestiSracok facebook image

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen a korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt. A gyanú szerint a HM volt kabinetfőnöke 2008 és 2010 között több millió forint értékben kötött megbízási szerződéseket kommunikációs cégekkel Vadai Ágnes volt honvédelmi államtitkár honlapjának üzemeltetésére, miközben ezt a feladatot a minisztérium dolgozói is el tudták volna végezni.

A szerződésekkel kapcsolatban júliusban Hende Csaba honvédelmi miniszter tett feljelentést az ügyészségen ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt. A miniszter három szerződést kifogásolt, amelyek egyike a honvédségi államtitkári honlappal függ össze.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.