Pesti Srácok

Megkövette a Hír TV-t L. Simon

Megkövette a Hír TV-t L. Simon

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Hír TV vasárnap esti Versus című műsorában hangsúlyozta, nem fenyegetésnek szánta kijelentését, de átértékelve a történteket, ő is arra jutott, hogy nem volt helyes a kifejezés. Azt is elismerte, hogy a televízió munkatársai valóban érezhették fenyegetésnek a mondatát, ezért megköveti őket. Ugyanakkor cáfolta, hogy azt mondta volna: akkor lesz nehéz az élet a Hír TV-nél, ha kritikus kérdéseket tesz fel - írja a Magyar Nemzet.

Másfél hete a Hír TV riportere egy sajtótájékoztatón azt kérdezte L. Simontól, hogy két átadás után mikor lesz kész végleg a Várkert bazár. A politikus annyit mondott, hogy 2-300 év múlva, és kérdés, hogy a Hír TV akkor még lesz-e abban a helyzetben, hogy arról tudósítson. A rendezvényről távozóban az államtitkár még azt mondta a riporternek, hogy „nehéz lesz az élet a Hír TV-nél”. L. Simon most azt mondta, hogy csak „mérgében odakent egyet az őt kikísérő újságírónak”. Ugyanakkor elismerte, ez hiba volt.

L. Simon beszélt arról is, hogy nincs baj azzal, ha a Hír TV keményen kérdez. Ugyanakkor – mint mondta – továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy felesleges, értelmetlen vagy komolytalan kérdésre komolytalan választ adjon. Az irónia ugyanis szerinte a politikusi fegyvertár része kell hogy legyen. A Várkert bazár befejezésével kapcsolatos riporteri kérdéssel szerinte az volt a baj, hogy egy hét alatt „legalább ötvenedszer” kapta meg. Most azt mondta, hogy a beruházás elkészült.

PestiSracok facebook image

Az L. Simon Lászlóval készült teljes interjút ide kattintva érhetik el.

Magyar Nemzet / fotó: MTI

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.