Pesti Srácok

Megszavazták a bankok elszámoltatásáról szóló törvényt

Megszavazták a bankok elszámoltatásáról szóló törvényt

Az Országgyűlés megszavazta a bankok elszámolásáról szóló törvényt. Ez alapján vissza kell fizetniük a tisztességtelenül beszedett összegeket, a devizaadósok törlesztőrészletei pedig akár a harmadával is csökkenhetnek.

A parlament nem sokkal ezelőtt 167 igen 1 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta a bankok elszámoltatásáról szóló törvényt. A jogszabály alapján az adósok törlesztőrészlete akár harmadával is csökkenhet. A törvény az elszámolási határidőket is megszabja, a legtöbb devizahitelesnek már jövő tavasztól kevesebbet kell fizetnie. Emellett 2016 májusáig kamat- és díjemelési moratóriumot is bevezetnek. Szerdán egyébként újabb két pénzintézet bukta el devizahiteles keresetét. Ezzel már több mint ötven társaság beadványáról született ítélet.

Titkos szavazással a parlament az új alkotmánybírákat is megválasztotta. Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András elfogadásához a képviselők kétharmadának szavazata volt szükséges. A két utóbbi jelölt kinevezése szeptember végétől, Czine Ágnesé november közepétől hatályos, és tizenkét évre szól. Az új alkotmánybírák az Országházban letették esküjüket is.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hír TV

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.