Pesti Srácok

Nyelvvizsgabotrány: a Barátok közt Hoffer Misije is vádlott lett

Nyelvvizsgabotrány: a Barátok közt Hoffer Misije is vádlott lett

Vádlottak padjára kerül a Barátok közt egykori Hoffer Misije. A napjainkban Kiskutas polgármestereként dolgozó Halász Gábor (42) bűnszervezetben üzletszerűen elkövetett vesztegetési ügy egyik vádlottja. Azért került bajba a színészből lett polgármester, mert a vád szerint vásárolta nyelvvizsga-bizonyítványát.

A bűnszervezet 2010 óta közel ezer nyelvvizsga-bizonyítványt intézett azoknak, akik tanulás helyett a kényelmesebb, ugyanakkor drágább megoldást részesítették előnyben. A lap úgy tudja, az ár igen borsos, átlag háromszázezer forint volt, amiért a jelentkezők kitöltöttek egy tesztlapot, majd olyan szóbeli vizsgát rendeztek nekik, amelyen még egy óvodás is átment volna.

A vád szerinti kuncsaftok között nem Halász Gábor az egyetlen ismert arc. A rendőri vezetőktől az országgyűlési képviselőig mindenféle foglalkozású ember megfordult az illegális nyelvvizsgabazárban. De nemcsak a kuncsaftok, még a nyelvvizsga-bizonyítványok értékesítői között is akadnak hírességek, vagy legalábbis azok hozzátartozói. Egy ismert műsorvezetőnő szülei is a vádlottak padjára kerülnek hamarosan.

PestiSracok facebook image

- A Monori Járásbíróság tárgyalja majd az ügyet, amelyben várhatóan az év végéig kitűzik az első tárgyalási napot - nyilatkozta Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője. Az üggyel kapcsolatban megkeresték Halászt Gábort is, aki ügyvédjén, dr. Pikali Petrán keresztül a következő nyilatkozatát juttatta el hozzánk. - Halász Gábor nem követett el bűncselekményt az említett nyelvvizsgaügyben, vádiratot a mai napig nem kapott. Ebből látszik, tényleg elindult a választási kampány - írta a Blikk megkeresésére dr. Pikali Petra ügyvéd.

Forrás: Blikk

Fotó: kiskutas.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.