Pesti Srácok

RTL-vezér: a kormány felrúgja a médiatörvény megalkotásakor született megegyezést

RTL-vezér: a kormány felrúgja a médiatörvény megalkotásakor született megegyezést

Az RTL Klubnak szerződése van az NMHH-val arról, hogy programdíjat szedhet, erről még a médiatörvény megalkotásakor megegyezés született – mondta a kormány törvénytervezetén meglepődő, RTL Klubot vezető Dirk Gerkens egy keddi sajtóbeszélgetésen. Szerinte az előfizetési díjról a piaci szereplőknek kell megegyezni, a reklámadóról pedig azt mondta, hogy az olyan abszurd, hogy nyugat-európai partnerei el sem hiszik - írja a HVG.hu.

Gerkens (képünkön) azt mondta kedden, hogy azért sem érti a döntést, mert az engedélyezés egy olyan megállapodás része volt, amelyet az új médiatörvény megalkotásakor kötöttek, cserében a tévétársaságok megígérték, hogy annak ellenére sem lassítják a digitális átállást, hogy az negatívan hatott az üzleti érdekeikre. Továbbá vállalták, hogy bemennek az Antenna Hungária ingyenes digitális sugárzású csomagjába. Gerkens azt mondta, megérti ugyanakkor a kábelszolgáltatókat, hogy nem szeretnének egy olyan szolgáltatásért fizetni, amit eddig ingyen kaptak. Hangsúlyozta viszont, hogy az előfizetők érdekeire hivatkozás szerinte téves, hiszen eddig is fizettek azokért a szolgáltatáscsomagokért, amelyben az RTL Klub és a TV2 is benne van. Mint mondta, "ingyenes kábelcsomag most sincs a piacon".

Gerkens szerint azért is érthetetlen a tervezet, mert a programdíjról a piaci szereplőknek kell megegyezni egymás közt. Megemlítette, hogy az Egyesült Államokban is voltak ilyen piaci viták, és nem emlékszik arra, hogy Obama elnök hatalmi szóval döntötte volna el a kérdést. Gerkens szerint ugyan még folyik a jövő évi üzleti tervezés az RTL-nél, de ezzel a díjjal számoltak 2015-re.

PestiSracok facebook image

Gerkens arról is beszélt, hogy a reklámadó annyira abszurd, hogy képtelen elmagyarázni a külföldi ügyfeleinek. "Amikor elmondom nekik, hogy a 40 százalékos adókulcsot nem a profitra, hanem a bevételekre vetették ki, akkor legalább ötször visszakérdeznek, hogy nem fogalmaztam-e rosszul, mert Nyugat-Európában ezt nem hiszik el" – mondta, hozzátéve, hogy azért abszurd a reklámadó, mert a reklámtortából 14 százalékot kihasító RTL fogja befizetni idén a szektorális adó 80 százalékát.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken terjesztette a parlament elé azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a TV2-nek és az RTL Klubnak, hogy programdíjat (vagyis lényegében előfizetési díjat) szedhessenek, a kormányszóvivő pedig azt mondta, hogy az előfizetési díj növekedésétől akarják megóvni a lakosságot. A tervezet szerint az átmeneti tiltás után a kormány saját hatáskörben fogja szabályozni a programdíj árszabását a két nagy tévénél.

HVG / fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.