Pesti Srácok

Index: a teljes hírosztályt a "hírhamisító" Papp Dánielre bízza az MTVA

Index: a teljes hírosztályt a "hírhamisító" Papp Dánielre bízza az MTVA

A Cohn-Bendit riportról elhíresült Papp Dániel eddig is tartalomszolgáltatási igazgató volt, de ezek után a teljes hírosztályért is ő felel majd – írja az Index. A hírportál információi szerint ismét Papp Dániel lesz az MTVA új tartalomszolgáltatási igazgatója, és ezentúl az egész hírosztály az ő hatásköre alá tartozik majd, azaz nem lesz külön hírigazgató. Papp Dániel immár sokadszor jelentőset lép előre a ranglistán. Annak ellenére, hogy neve összeolvadt a riporthamisítás műfajával – tette hozzá a portál.

Az Index emlékeztet: Papp Dániel egyszer már bukott egy nagyot felfelé három éve. Akkor hiába derült ki, hogy gyakorlatilag meghamisított egy riportot, mégis kinevezték a MTVA hírszerkesztőségének egyik vezetőjévé. Az akkor 32 éves Papp Dániel készítette a Hírcentrumnak azt a tudósítást, amely szerint Daniel Cohn-Bendit nem válaszolt a kérdésre, miszerint demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. A riport képi anyaga azt sugallta, hogy a kínos kérdés feltevése után a francia európa parlamenti képviselő távozott a sajtótájékoztatóról. Az Index birtokába került vágatlan felvételből azonban kiderült, mindkét állítás hamis volt.

A sajtótájékoztatóról készült teljes videóból kiderül, hogy a kérdés elhangzásától számítva fél óra múlva állt fel a politikus (49. perc), mivel indult a repülőtérre, hogy elérje a gépét. Az MTV riportjában az látható, ahogy Cohn-Bendit kimegy, miközben a riporter beszél. Azonban a politikus már jóval azelőtt kezdi nézni az óráját és szól a mellette ülőnek, hogy mennie kell, mielőtt a riporterhez kerülne a mikrofon, hogy újabb kérdést tegyen fel a jelenlévőknek, ezúttal a médiatörvényt elítélő EP-határozattal kapcsolatban. Tehát a zöldpárti politikus nem akkor és nem azért távozott, amit az MTV riportja sugallt.

PestiSracok facebook image

Ennek ellenére karrierje folyamatosan ívelt felfelé az MTVA-nál, főszerkesztővé való kinevezése után idén júliusban lett tartalomszolgáltatási igazgató, ami mellé most az egész hírosztály felügyeletét megkapja. A tartalomszolgáltatási igazgatónak egyéb kétes dolgokhoz is köze van. A korábban jobbikos tisztségviselőként is tevékenykedő Papp Dániel már főszerkesztőként dolgozott a hír- és hírháttér műsoroknál a köztévénél, amikor Lomnici Zoltánt, a Legfelső Bíróság korábbi elnökét egész egyszerűen kiretusálták, vagyis kitakarták az arcát a Híradóból. Az MTVA mindezek ellenére a teljes hírszolgáltatást Papp Dánielre bízta.

Forrás: Index.hu

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.