Pesti Srácok

Ma tárgyalja az Amerikából kitiltott magyarok ügyét a Nemzetbiztonsági bizottság

Ma tárgyalja az Amerikából kitiltott magyarok ügyét a Nemzetbiztonsági bizottság

A Nemzetbiztonsági bizottság tárgyalja ma az Amerikából kitiltott magyar állampolgárok ügyét. Az Egyesült Államok több magyar állampolgár beutazását is korlátozza, de az okok egyelőre nem tisztázottak. A külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonba utazik, ahol reményei szerint szóba kerülnek majd a kitiltással kapcsolatos ügyek is. Szijjártó Péter szombaton azt mondta: a magyar kormány várja a hiteles bizonyítékokat az Egyesült Államoktól az állítólagos korrupciós ügyekről.

Az amerikai ügyvivő szerint szét kell választani a kitiltásokat és a korrupciós ügyet. André Goodfriend az ATV-ben arról beszélt: a magyar kormánynak semmi köze ahhoz, hogy milyen információk alapján döntött úgy Washington, hogy bizonyos embereket nem enged be az Egyesült Államokba. Goodfriend ettől teljesen különálló ügynek tekinti, hogy bizonyos magyar kormánytisztviselők korrupcióban lehetnek érintettek. Úgy véli, erről a magyar kormánynak is tudnia kell. Az ügyvivő a kitiltottakat továbbra sem nevezte meg, de kifejtette: kormányzati tisztviselőnek tekint mindenkit a kormányablaknál dolgozóktól a miniszterelnökig. A műsorban a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: nem tudja eldönteni, hogy az Egyesült Államok lépése vicc vagy komoly. Rogán Antal szerint ha Washington nem tárja elő a bizonyítékait és nem nevezi meg a kitiltottakat, akkor nem fogják komolynak tartani az amerikai lépést.

Forrás: Hír TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.