Pesti Srácok

Urbán Flóriánt indítja a Jobbik Újpesten

Urbán Flóriánt indítja a Jobbik Újpesten

Urbán Flórián korábbi válogatott labdarúgót indítja a Jobbik az időközi parlamenti választáson Újpesten - jelentette be Vona Gábor pártelnök hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Jobbik elnöke olyan emberként jellemezte Urbán Flóriánt, aki már bizonyított, emellett határozott, egyenes, rendszerető, és tud küzdeni egy közösségért. Hozzátette: a jelölttel azonos értékrendet vall, ez segíti az együttműködést.

Vona Gábor elmondta azt is: eleinte pártjelölt indításában gondolkodtak, de értesültek arról, hogy Urbán Flórián is megméretné magát, így megkeresték, ő pedig vállalta, hogy a Jobbik színeiben indul. A jelölt kampányfőnöke Pörzse Sándor lesz, és a párt a legnagyobb erőkkel igyekszik segíteni őt - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Urbán Flórián a sajtótájékoztatón arról beszélt: noha nem jártas a politikában, szereti hazáját és Újpestet, és látja a problémákat. Felidézte, hogy labdarúgóként ott kezdte pályafutását, majd a csapat kapitánya lett, később 40-szeres válogatott és csapatkapitány. Most az újpesti emberek kapitánya szeretne lenni és tenni azért, hogy jobb legyen az ott élőknek - fogalmazott - adta hírül az MTI.

Urbán Flórián jobboldali szimpátiája először 2006 őszén vált ismertté, amikor a volt labdarúgó is jelen volt a tévészékház ostrománál. Ráadásul a Blikk le is fényképezte, amint az első sorban rázta az öklét a rendőrökre. Urbán ekkoriban az RTL Klub szakkomentátoraként dolgozott, ám a tévécsatorna emiatt elküldte őt, és Veresegyház harmadosztályú focicsapatának is kínossá vált - írja az Index.

2012-ben Urbánt egy számára győztes Újpest–Fradi-meccs után hivatalos személy elleni erőszak miatt állították elő, miután lefejelt egy rendőrt. Az ügyet a Budapesti Nyomozó Ügyészség vizsgálta, és tavaly felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól, ítélet még nem született - emlékeztetett az Index.

Forrás: MTI, Index. Fotó: Máthé Zoltán - MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?