Pesti Srácok

Az MSZP-s Wieszt négy éves szabadságvesztését helyben hagyta a tábla

Az MSZP-s Wieszt négy éves szabadságvesztését helyben hagyta a tábla

Enyhítette a korrupciós vádak, önkormányzati üzlethelyiségek eladásával kapcsolatban többmilliós csúszópénzek átvétele miatt indult Wieszt-ügy másod- és harmadrendű vádlottjainak büntetését a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett másodfokú, jogerős döntésében. Wieszt János volt MSZP-s politikus első fokon kiszabott négy éves szabadságvesztését és összességében több milliós vagyonelkobzását, pénzbüntetését ugyanakkor helyben hagyta a másodfokú bíróság.

A Wieszt-ügy 2010 tavaszán, a választási időszakban pattant ki egy évekkel korábban rögzített, majd az internetre felkerült videofelvétellel, amely a Fidesz XI. kerületi szervezete szerint bizonyította, hogy az MSZP akkori helyi frakcióvezetője évekkel korábban az újbudai vagyongazdálkodási bizottság vezetőjeként több millió forint csúszópénzt fogadott el egy XI. kerületi önkormányzati üzlethelyiség eladásával kapcsolatban. A feljelentést egy vállalkozó tette az általa 2007-ben rejtett kamerával készített felvétel alapján, amelyen látható, amint Wieszt János pénzt vesz át. Wieszt és két, hasonló jellegű korrupciós cselekményekkel megvádolt társa az eljárás során tagadta bűnösségét. Wieszt János a politika áldozatának nevezte magát, a videofelvételt manipuláltnak tartotta és évekig nem tett részletes vallomást, majd az elsőfokú eljárás utolsó szakaszában azt adta elő védekezésként, hogy pénzszűkében volt, ezért kért kölcsön a vállalkozótól, ám azt vissza is fizette.

A Fővárosi Törvényszék a vádlottak védekezését elvetve idén januárban első fokon négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta Wiesztet vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés miatt. A törvényszék Wieszt két társát - akik ügyvédek - befolyással üzérkedés miatt 2-2 év letöltendő börtönre, továbbá 8 millió 200 ezer, illetve 5 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklása szerint a kenőpénz többnyire az eladni szándékozott önkormányzati ingatlan értékének 10 százalékából, illetve az áfából tevődött össze, a kenőpénzből sok embernek kellett adni, Wieszt pedig a vádbeli időszakban 37 milliós évi jövedelem után adózott. Az ügyészség az első fokon kiszabott büntetés súlyosítását kérte többek között a korrupciós cselekmények elszaporodottsága miatt, a védők viszont új eljárást, illetve enyhítést.

PestiSracok facebook image

Wieszt védője korábban, perbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyet "átitatja" a politika, kipattanásának körülményeiből érezhető, hogy valami "baj van" az eljárással, sok minden történhetett, csak az nem, amit a vádirat, és az alapján az elsőfokú ítélet tartalmaz. Ha számít, hogy mi az igazság, akkor a "tálcán felkínált" bizonyítékok mögé kell nézni - vélekedett az előző tárgyaláson Wieszt ügyvédje, aki emlékeztetett arra: a feljelentő, akinek a vádbeli időszakban a nemzetbiztonság részére szállító milliárdos biztonságtechnikai cége volt, nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy miért robbantotta ki az ügyet évekkel a történtek után és miért tárgyalt fideszes helyi politikusokkal, mielőtt rendőrséghez fordult volna. A másodrendű vádlott védője pedig arra figyelmeztetett a korrupciós cselekmények elszaporodottságával kapcsolatban: lehet, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség gyakrabban folytat eljárást egy bizonyos politikai oldalhoz tartozókkal szemben, de a jogerős ítéletek nem igazolják vissza az állítólagos tendenciát. Hétfőn az utolsó szó jogán Wieszt ártatlanságát hangoztatta, a másodrendű vádlott pedig azt fejtegette, hogy csak azért került bele az eljárásba, mert az ügyészségnek szüksége volt másik vádlottra is Wieszt mellett, hogy az újságokban jobban mutasson az ügy.

A Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett határozata annyiban változtatta meg a törvényszék elsőfokú döntését, hogy a másod- és harmadrendű vádlottak két-két éves szabadságvesztésének végrehajtását öt-öt évre felfüggesztette, továbbá e két vádlottnál eltörölte a közügyektől és a foglalkozástól eltiltást. Az enyhítés indoka alapvetően a jelentős időmúlás volt, a vádbeli cselekmények 2007-ben történtek.

Egyebekben a tábla nem osztotta az elsőfokú ítéletet támadó védői érveket és helyben hagyta, jogerőre emelte a törvényszék döntését, Wieszt János vonatkozásában teljes egészében.

Forrás/ Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.