Pesti Srácok

Csalással vádolják hitelezői az ismert plasztikai sebészt - A rendőrség nyomoz

Csalással vádolják hitelezői az ismert plasztikai sebészt - A rendőrség nyomoz

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős kárt okozó család miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz abban az ügyben, amit hitelezői kezdeményeztek dr. Seffer István plasztikai sebész ellen, írja a Blikk.

Mint a lap írja, a rendőrségi nyomozás mellett polgári peres eljárás is folyik az állítólag gyors sebgyógyítást eredményező őssejtkrém miatt, amit az orvos dobott volna piacra. A lapnak az egyik hitelező azt állítja, hogy két éve kapta azt az üzleti ajánlatot, hogy adjon kölcsön 15 millió forintot az orvosnak, amiért cserébe kizárólagos forgalmazási jogot, és 10 ezer darab őssejtes krémet kapott volna jutányos áron. Mivel Zsila Gabriella egyedül nem tudott volna ennyi pénzt előteremteni, bevonta egy barátnőjét.

Mint mondja, miután közösen kifizették a pénzt, és egy céget is alapítottak a krém forgalmazására, az orvost nem lehetett elérni, csak a közvetítővel tudtak tárgyalni, ezért feljelentést tettek és egy behajtócéget is felfogadtak. Ők azonban csak 400 ezer forintot szereztek vissza. Tudomása szerint a sebész hitelezői közül más is fut a pénze után.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index/Blikk

Fotó: Mixonline.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.