Pesti Srácok

Ízekre szedte Goodfriend fecnijét Vámosi-Nagy Szabolcs, az EY adószakértője - "Vida Ildikó nem korrupt"

Ízekre szedte Goodfriend fecnijét Vámosi-Nagy Szabolcs, az EY adószakértője - "Vida Ildikó nem korrupt"

André Goodfriend amerikai ügyvivő listája szakmai szempontból nevetséges, túl általános és semmilyen vesztegetésre vagy korrupcióra utalás nincs benne – nyilatkozta a Heti Válasznak Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője, aki szerint félreértik a valóságot azok, akik az adócsalók országának állítanak be minket.

Vámosi-Nagy Szabolcs 36 évig volt kormányhivatalnok, véletlenül sem lehet azzal vádolni, hogy vad Fidesz-fanatikus lenne. Meglehetősen feszült interjút készített vele a lap, előre elhatározta ugyanis, hogy nem akar politikai kérdésekről beszélni, azután valahogy mégsem bírta ki. Szavaiból az derül ki, hogy igen, nálunk 25 százalékos az adóelkerülési arány, ami nagyon magas. De az Európai Unió adataiból nagyjából kitűnik, hogy tőlünk keletre mindenhol magasabb ez az érték, nyugatra viszont alacsonyabb. De két olyan, a Nyugathoz köthető országban is magasabb, mint Olaszország és Görögország, az utóbbiban például hét százalékponttal rosszabb a helyzet, mint nálunk.

Vámosi-Nagy egyenesen azt kérdezi az interjúban: Görögországban miért nem ugrál az amerikai követ?Szerinte teljes félreértésen alapul Horváth Andrásnak, az „áfa-botrány kirobbantójának” néhány vádja. Például kiderült a szavaiból, hogy a Kiemelt Adóügyek Igazgatóságának megszüntetése egyáltalán nem a korrupció ügyét szolgálta. Horváth ugyanis rendre elfelejtkezik arról a tényről, hogy azért vált feleslegessé ez az egység, mert közben nyomozati jogköröket kapott az adóhatóság, tehát éppen hatékonyabban tud fellépni a csalók ellen, mint korábban.

PestiSracok facebook image

Vámosi-Nagy leszögezte, az amerikai követség által a magyar kormánynak átadott listából is kiderült, hogy az adóhatóság elnökét nem korrupcióval vádolják, hanem hatástalannak tartják a szervezetet. "Álljon meg a menet! Ez más dolog. Vida Ildikó nem korrupt, ebben biztos vagyok" - nyomatékosította Vámosi-Nagy Szabolcs. A szakember nem kívánta kommentálni, hogy Goodfriend azt mondja: bizonyítékai vannak, majd amikor a NAV elnöke bemegy a követségre, nem tud neki semmit mondani. "Elég érdekes eljárás, engem jogászként felháborít" - mondta Vámosi-Nagy. Szerinte politikai hanglatkeltésről van szó. "Bosszant, hogy Goodfriend ennyire feketére festi a magyar helyzetet. Létezik áfacsalás, és csökkenteni kell a mértékét, de könyörgöm, emeljük fel a tekintetünket, és nézzünk körül! Mindjárt más lesz a kép" - tette hozzá Vámosi-Nagy Szabolcs.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.