Pesti Srácok

Kitiltási ügy: kottából játszik Washington?

Kitiltási ügy: kottából játszik Washington?

Egy kevésbé ismert, de befolyásos emberijogi szervezet még a nyáron konkrét lépéseket javasolt Washingtonnak arra, hogy mit lépjen meg Magyarországgal kapcsolatban, az eddigi eseményeket látva úgy tűnik, hogy az Obama-adminisztráció a szervezet több javaslatát megfogadta - írja az Index. A portál felidézi: "gyűlöletpártok felemelkedése Görögországban és Magyarországon és amiért Amerikának ezzel törődni kellene" – ezzel a címmel adott ki még augusztusban egy jelentést a Human Right First nevű, amerikai központú emberijogi szervezet. Miután a jelentést a HRF nyilvánossá tette, a jobbikos Gyöngyösi Márton a budapesti amerikai nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatón ekézte. Gyöngyösi akkor azt mondta, hogy "a kormány politikáját és a Jobbikot bíráló" dokumentum "Magyarország szuverenitása elleni eddigi legagresszívabb támadás".

A Jobbik akkor kiszúrta, hogy a jelentésben vannak olyan javaslatok, amelyek konkrét intézkedéseket fogalmaznak meg a washingtoni döntéshozók részére – igaz, a párt leginkább az ellene tervezett lépésekre figyelt fel. Márpedig most, több mint két hónappal a jelentés publikálása után úgy tűnik, Washington több olyan lépést is megtett Magyarországgal kapcsolatban, amelyek eredetileg ebben a dokumentumban szerepelnek. Ahogy a címében is benne van, a jelentés alapvetően a görög és magyar szélsőjobboldalra, a szerzők szerint növekvő antiszemitizmusra fókuszál, de alaposabban megnézve azért ennél jóval többről szól. Például a politikai elitet érintő korrupcióról, ami a jelentés megszületése után az amerikai bírálatok egyik központi témája lett.

Az Index úgy tudja, a jelentés egyik szerzője korábban Hillary Clinton szövegírójaként dolgozott, a szervezetnek pedig rendkívül jó kapcsolatai vannak az Obama-adminisztrációval, kifejezetten befolyásosnak számítanak az Egyesült Államokban.

PestiSracok facebook image

A jelentésben Obamának egyebek mellett azt javasolják a szerzők, Washington tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Magyarország visszataláljon a demokráciához, a jogállamisághoz, és legyen átláthatóbb a politikai döntéshozatal. Mindez pedig illeszkedjen bele az Egyesült Államok stratégiájába, hogy erősítse a transzatlanti szövetséget az ukrán belügyekbe beavatkozó Oroszország ellenében. A szerzők azt szorgalmazzák, hogy az Egyesült Államok kormánya alkosson stratégiát a demokrácia magyarországi hanyatlásának kezelésére.

A jelentést augusztus közepén publikálták, a hónap végén pedig már meg is érkezett az első amerikai figyelmeztetés az Orbán-kormánynak. Az apropó a megszállási emlékmű volt, emiatt adott ki egy közleményt az amerikai követség, azt kérve a kormánytól, hogy az tartsa be a demokratikus játékszabályokat. Márpedig a jelentés egyik javaslata éppen az volt az Obama-adminisztráció felé, hogy ebben a kérdésben is lépjen fel.

A szerzők azt is javasolták, Obama hívja fel telefonon Angela Merkel német kancellárt annak érdekében, hogy a Magyarországgal kapcsolatos amerikai politikát Washington Berlinnel is összehangolja. Nem tudni, hogy ez a beszélgetés lezajlott-e azóta Merkel és Obama között, de vannak arra utaló jelek, hogy a kitiltási botrány óta a németek is bekeményítettek Orbánnal szemben. Az egyik ilyen jel, hogy néhány napja Frank-Walter Steinmeier német szövetségi külügyminiszter felszólította a magyar kormányt a demokratikus alapelvek betartására.

A korrupcióról információkat gyűjteni

Az is a javaslatok között van, hogy az amerikai ügynökségek állítsanak össze anyagokat a magyar politikai és üzleti vezetőket érintő korrupciós ügyekről. Ezt is meglépték: az egész magyar-amerikai diplomáciai konfliktus alapját a különféle korrupciós ügyek teszik ki – ez nemcsak a kormánytisztviselők, köztük az adóhatóság elnökének a kitiltásából, de abból a feljegyzésből is kiderül, amit az amerikai nagykövetség a külügyminisztériumnak november 6-án átadott, és amit Orbán Viktor fecninek nevezett.

A civilek mellett kiállni

A szerzők azt is javasolták Obamának, hogy Washington tegye szóvá "a civil szervezetek és a független média megfélemlítését". Ezt is megfogadhatta az amerikai elnök, mivel alig egy hónappal a jelentés elkészülte után, szeptember közepén látványosan kiállt a magyarországi civilek mellett. „Oroszországtól Kínáig és Venezueláig könyörtelen megleckéztetéseknek vagyunk a tanúi, valamint annak, hogy a jogos elégedetlenséget felforgatásként becsmérlik. Olyan helyeken, mint Azerbajdzsán, a törvények hihetetlenül megnehezítik a civil szervezeteknek még a működését is. Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat" - mondta Obama a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán.

Árulkodó, hogy a jelentés javaslatai között konkrétan az is szerepel, hogy az Egyesült Államok küldjön delegációt az EBESZ berlini antiszemitizmus-konferenciája tizedik évfordulójára. Ez is megtörtént: a konferenciát a minap rendezték meg, az eseményen beszédet mondott az amerikai ENSZ-nagykövet, Samantha Power, aki élesen bírálta az Orbán-kormányt.

Ugyanakkor láthatóan nem minden javaslatot fogadott meg Washington. A javaslatok között szerepel például, hogy az amerikai elnök a szeptemberi, ENSZ-közgyűlésen mondott beszédében cáfolja meg Orbán Viktor illiberális államokra vonatkozó állítását. Márpedig Obama a beszédében erre nem tért ki.

A tusnádfürdői beszéd miatt

A jelentésből kiderül, hogy a HRF inkább politikai nyomásgyakorlásra építené Washington magyar politikáját, a titkosszolgálatoknak mindössze azt a feladatot adná, hogy feltérképezze a Jobbik állítólagos iráni és orosz finanszírozását, Washingtonnak pedig azt javasolja, hogy az így feltárt adatok egy részét hozza nyilvánosságra. Ezen kívül még egy helyen bukkannak fel az "ügynökségek": a politikai és gazdasági vezetőket érintő korrupciós ügyeknél, de ezeket nem konkretizálja.

Az Index szerint a HRF jelentése eredetileg a szélsőjobboldalra fókuszált volna, de Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde miatt az egész vett egy nagy kanyart és a fókuszba bekerült a kormány politikája is. Azért is bírálja a jelentés az Orbán-kormányt, mert a szerzők szerint a szélsőséges jobboldali pártok felemelkedése nem egyszerűen a gazdasági válság eredménye, hanem a kormányzás elégtelenségét is jelzi. Ráadásul szerintük a Jobbik hatással volt a magyar kormányra és intézményekre, ez pedig táplálja az országban lévő szélsőséges tendenciákat.

A HRF-et 1978-ban alapították, a székhelye New York-ban van, de Washingtonban is van irodája. Elsősorban a menekültek jogaival foglalkozik, de szerte a világban támogat emberijogi aktivistákat. Az antiszemitizmus ellen éppúgy fellép, mint az iszlámellenességgel vagy éppen a polgárháborúkban tapasztalható, emberiség elleni bűncselekményekkel, jogtiprásokkal szemben.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.