Pesti Srácok

Kórházi beteget akart megfojtani egy nővér Budapesten

null

Vádat emeltek egy nővérrel szemben, aki a vád szerint korábban kórházi dolgozóként meg akart fojtani egy idős nőt, nehogy kiderüljön: ellopta a pénzét - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön. Az 51 éves vádlott 2012 őszén egy budapesti kórházban dolgozott nővérként, ahol a fekvőbetegek értékeinek kezelésével kapcsolatos feladatokat is ellátta. A 74 éves sértett szeptemberben került az osztályra, ahol a nővér dolgozott.

Felvételekor a nála lévő nagyobb összegű készpénzt a vádlott azzal vette át, hogy - a kórház belső szabályzata szerint - elhelyezi az intézmény pénztárában. Ez azonban nem történt meg, a vádlott a pénzt saját céljaira fordította.Miután a sértett a kórházból való távozásakor nem kapta vissza megőrzésre átadott pénzét, később többször is felkereste a kórházban a vádlottat, hogy azt visszakérje tőle. Október elsején, amikor a sértett ismét megjelent, az osztály főnővére tudomást szerzett jogos követeléséről, ezért megkérte a szolgálatban lévő vádlottat, hogy kísérje el a sértettet a kórház egy másik épületében lévő pénztárába.

A vádirat szerint a vádlott a pénzét folyamatosan követelő sértettet ekkor szándékosan egy másik épületrész felé vezette, majd felhúzott egy orvosi gumikesztyűt, és a liftbe beszállva megtámadta a 74 éves nőt. A vádlott beszorította a sértettet a lift sarkába és fojtogatni kezdte. A lift ajtaja kis idő elteltével azonban kinyílt, és ekkor a lift mellett állók a segítségért kiabáló sértett segítségére siettek.

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Főügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot, a bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.