Pesti Srácok

Megjelent Giró- Szász András első vagyonnyilatkozata

null

Megjelent Giró- Szász András első vagyonnyilatkozata. Giró-Szász november 4. óta államtitkár, Orbán Viktor javaslatára ő vezeti a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságot. Az államtitkár hétfőn megjelent vagyonnyilatkozata szerint eladta Normafánál lévő házát, emiatt van 140 milliós megtakarítása. És van egy 25-30 milliós jachtja is.

A vagyonnyilatkozat szerint vagyonának legértékesebb része a 2006-ban alapított stratégiai elemző és kommunikációs tanácsadó cég, a Strategopolis Kft. volt. A cégbeli részesedését 2011-ben, miután kormányszóvivő lett, eladta, majd amikor az áprilisi választásokat követően a Hír TV-s Kurucz Éva váltotta a poszton, visszavásárolta a korábbinál kisebb, 61 százalékos többségi tulajdonrészét. Ám novemberre újra változott a helyzet, ezért ismét kivált a kft.-ből. Giró-Szász az Index kérdésére azt mondta, hogy a 750 millió forint a tulajdonrészből és a még ki nem fizetett osztalékból jön össze. A Strategopolis azt vállalta, hogy két év alatt kifizeti az összeget.


A cégadatok szerint a Strategopolis éppen májusban költözött el a Századvég Gazdaságkutatóval közös óbudai székhelyéről a Lánchíd pesti lábánál lévő Széchenyi térre, a Roosevelt irodaházba. Megengedhette magának váltást, ugyanis nagyon jó évet zárt 2013-ban. A nettó árbevétele 433 millió forintra nőtt az előző évi 281,8 millióról. A tavalyi 127 milliós, míg a tavalyelőtti közel 43 milliós adózott eredményt kifizették osztalékként a tulajdonosoknak, amiből 63,9 millió jutott Bódi Gábor Imrének és 63,1 millió Molnár Norbertnek, a cég másik két társtulajdonosának.

Giró-Szász Andrásnak vagyonnyilatkozata szerint 93 milliós takarékbetéte is van, és 47 milliós biztosítása. Az államtitkár ezt azzal magyarázta, hogy 10 évig dolgozott a piacon, és eladta Normafánál lévő házát is. Az államtitkár újabban egy 120 négyzetméteres bérelt lakásban él a XII. kerületben. Emellett van egy ½-es tulajdonrésze egy 42 négyzetméteres budai lakásban, valamint van egy 200 négyzetméteres balatoni nyaralója. Bevallása szerint Giró-Szász András rendelkezik egy WIA 345 típusú elektromos jachttal. Ilyen vízi járműveket mostanában 25-35 millió forintért lehet találni a piacon. Az államtitkár újabban Range Rovert is bérel magának, amihez 200 ezer forintos havi benzintérítést kap az államtól. A kiadási oldalon sem kis összeg szerepel. Az államtitkárnak 50 milliós tartozása is van, családi kölcsönből kifolyólag.

Giró-Szász vagyonbevallásából kiderül, hogy egy új cégnek, a Safe Port Projekt Kft.-nek 20 százalékos tulajdonosa. Az ingatlankezelési tevékenységre létrehozott kft.-t Serfőző Péter irányítja.

Index.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.