Pesti Srácok

Mindent tagad a tizenhat évvel ezelőtti pécsi gyilkosság vádlottja

Mindent tagad a tizenhat évvel ezelőtti pécsi gyilkosság vádlottja

Az ügyészség szerint H. Gábor 1998-ben megölte egy tőle üzleti ügy miatt pénzt követelő ismerősét. A férfi Angliába szökött, ahol 14 éven át bujkált. 2012-ben a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomára akadt, és az angol rendőrök elfogták.

Tagadta bűnösségét egy 1998-ban történt emberölés vádlottja a Pécsi Törvényszéken hétfőn kezdődött büntetőperben. H. Gábor a bíróság Antal Gábor vezette büntetőtanácsa előtt mindössze annyit közölt, hogy fenntartja korábbi vallomását, nem ismeri el felelősségét. Az ügyészség szerint a 42 éves férfi volt az, aki testőrével 1998. január 21-én a Pécset Orfűvel összekötő Abaligeti útra csalta egy tőle üzleti ügy miatt pénzt követelő ismerősét.

A vád alapján H. Gábor különös kegyetlenséggel végzett a férfival: tizenhatszor csákánynyéllel sújtott le rá, tizenkilencszer késsel szúrta meg. Az áldozat hosszú szenvedés után a helyszínen belehalt sérüléseibe, feltételezett gyilkosa és társa elmenekült. A vádlott testőre még abban a hónapban rendőrkézre került, és egy évvel később bűnsegédként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen nyolc év fegyházra ítélték.

PestiSracok facebook image

H. Gábor Angliába szökött, ahol 14 éven át bujkált. A körözött férfi új személyazonosságot szerzett, és egy fuvarozó cégnél targoncavezetőként, sofőrként dolgozott, amikor 2012-ben a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomára akadt és angol rendőrök elfogták. A per hétfőn és kedden tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik a Pécsi Törvényszéken.

Forrás: MTI

Fotó: pécsma.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.