Pesti Srácok

A mostani tüntetők között kell keresni a jövő politikusait az SZDSZ korábbi politikusa szerint

A mostani tüntetők között kell keresni a jövő politikusait az SZDSZ korábbi politikusa szerint

A kormányellenes demonstrációk megváltoztatják az országot, a jövő politikusai ott vannak a tüntetők között - vélekedett Béki Gabriella, korábbi SZDSZ-es politikus az ATV „A Parlament - Somogyi Zoltánnal” című műsorában. Magyarázata szerint Antall Józsefet 1988-ban, a nagy tüntetések évében senki sem ismerte, de 1990-ben már ő volt Magyarország miniszterelnöke.

"A mostani tüntetések sokak életkedvét visszaadták, mert sok fiatalt lehetett látni az utcán, akiknek elegük van a hazugságból. Ugyanez a közhangulat volt 1988-ban a nagy tüntetések évében, amikor a hazug kormányzás és a hazug rendszer ellen tömegtüntetések zajlottak” – mondta a műsor felvételén Béki Gabriella, aki részt vett a rendszerváltás előtti ellenzéki mozgalmakban, később az SZDSZ országos tanácsának elnöke volt egy ideig.

Az egykori politikus szerint a mostani tüntetések óriási pozitív energiát adnak és a tüntetők között számtalan tehetséges leendő politikust látott, akik szerint az új és demokratikus Magyarország létrehozásában kulcsszerepet játszanak majd. „A Fidesz támogatottsága látványosan erodálódik” – tette hozzá a szociológus.

PestiSracok facebook image

Nyakó István, az MSZP egykori szóvivője, szocialista önkormányzati politikus kifejtette, hogy hatmillió magyar nem támogatja a „velejéig korrupt” Orbán-rezsimet, amely szerinte népmozgalommal és rendszerellenes tüntetésekkel dönthető csak meg, mert a Fidesz állandóan változat a játékszabályokon.

Ficsor Ádám volt titkosszolgálati miniszter, a DK szakpolitikusa azt mondta, hogy a Fidesz rendszer megdöntéséhez hosszú út vezet. Az első lépés persze az, hogy a tömegtüntetések bemutatják, hogy nincs valódi többsége a magyar társadalomban a Fidesznek. A politikus szerint az új rendszerváltáshoz azonban szükséges még az, hogy ellenzéki alternatíva képződjön, majd a választásokon győztes formáció, győztes koalíció álljon össze. Ezt követően pedig újra Európa irányába kell állítani a Magyarországot.

Ficsor Ádám szerint az kérdéses, hogy az Orbán-rezsim előtti balliberális politikusi körből jönnek-e az új vezetők, vagy a tüntetők közül emelkednek ki, de abban biztos, hogy valamikor nagyon durván megbukik a jelenlegi rendszer, mert nagyon gyengül a Fidesz támogatottsága.

A fotón Béki Gabriella és Demszky Gábor látható. Forrás: origo.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.