Pesti Srácok

Nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a NAV elnöke

Nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a NAV elnöke

Nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén Vida Ildikó. A bizottság által meghallgatott NAV elnökhelyettes, Varga Árpád nem kívánt nyilatkozni, csak annyit közölt: ő nincs rajta az Egyesült Államokból kitiltottak listáján.

Molnár Zsolt azt mondta: új információt nem tudtak meg az ügyben. Mint fogalmazott: "továbbra is a sötétben tapogatózás, az elhallgatás zajlik". Hozzátette, bár a testület kormánypárti többsége megszavazta, hogy meghívják az amerikai ügyvivőt, nem ért azzal egyet, hogy egy bizottsági határozattal döntsenek erről. A testület elnöke azt mondta: tájékoztatja az amerikai ügyvivőt a meghívásról, s ha élni kíván a lehetőséggel, megjelenik.

Németh Szilárd a bizottsági ülés után felidézte, hogy szerdán a Magyar Nemzetben megjelent interjúban Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökével elismerte érintettségét. Ebben - mint kiemelte - Vida Ildikó azt közölte: a levélben, amelyet kapott semmilyen konkrétum nem szerepelt kitiltásával kapcsolatban. Ezzel egy időben a Népszabadságban André Goodfrienddel jelent meg írás, amelyben az ügyvivő továbbra is azt állította konkrét bizonyítékok alapján hozta meg az Egyesült Államok a döntését.

PestiSracok facebook image

Németh Szilárd szerint annak kellene nyilatkoznia, aki konkrét információkkal rendelkezik az ügyben, s ez az amerikai ügyvivő - mondta a politikus. A fideszes képviselő még a bizottsági ülésen arról is beszélt, hogy az Egyesült Államokba való beutazási tilalom ügyének tanulságai alapján a kormány jövő héten javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely arról sürgősségi eljárással dönthet. A javaslat részleteiről a politikus nem tudott nyilatkozni. Emiatt a testület kormánypárti többsége nem szavazta meg, hogy tárgysorozatba vegyék Szelényi Zsuzsanna, független országgyűlési képviselő (Együtt-PM) azon javaslatát, amelynek lényege, hogy a köztisztviselők kötelesek legyenek jelenteni, ha korrupciós ügyben érintetté válnak.

Molnár Zsolt az ülés után sajnálatosnak nevezte, hogy nem támogatták a javaslatot, ahogy azt is, hogy meghívása ellenére Vida Ildikó, a NAV elnöke nem jelent meg a bizottság ülésén. A nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésén az Egyesült Államokból való kitiltások ügyében Tasnádi László, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Nemzeti Védelmi Szolgálat valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai tájékoztatták a testület tagjait.

Vadai Ágnes független képviselő, a Demokratikus Koalíció alelnöke - aki a bizottságnak nem tagja - röviddel az ülés kezdete után újságíróknak azt mondta, a testület fideszes tagjai "kitiltották" az ülésről, nem járultak hozzá ahhoz, hogy részt vehessen a zárt tanácskozáson. Hozzátette: kezdeményezni fogja, hogy hozzák nyilvánosságra az ülés azon részének jegyzőkönyvét, amelyen a NAV-elnök és munkatársainak kitiltási ügyét tárgyalták. Azt is kérni fogja, hogy az üggyel kapcsolatban keletkezett valamennyi dokumentációt, feljegyzést vagy bármilyen találkozóról szóló irományt hozzák nyilvánosságra.

A DK-s politikus felidézte a NAV-elnök Magyar Nemzetnek adott interjújára hivatkozva azt mondta, Vida Ildikó saját maga fogja vezetni azt a bizottságot, amely kivizsgálja, hogy milyen korrupciós ügyekben érintett. Vadai Ágnes szerint alapvetően rengeti meg az adózási morált, hogy a NAV elnöke és munkatársai ilyen ügybe keveredtek. Ezeket az ügyeket most már nem zárt ülésen, hanem a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni, az adóhivatalnak ki kell állnia a nyilvánosság elé - foglalt állást.

Vadai Ágnes kiemelte, hogy Vida Ildikó a szerdai cikkben elismerte: egy kormánytagot értesített az ügyéről. Még a bizottsági ülés előtt mind ő, mind Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, az elmúlt hetekben a kormány tagadta, hogy tudnák kik ellen rendelt el az Egyesült Államok beutazási tilalmat. Szél Bernadett szerint hazugságba keveredett a kormány. Vadai Ágnes pedig azt közölte, ha kell, írásbeli kérdéssel fordul a kormánytagokhoz, hogy kiderüljön ki hazudott. Vadai Ágnes és Szél Bernadett minis úgy vélte, Orbán Viktor miniszterelnök magyarázattal tartozik az ügyben.

Forrás: MTI

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.