Pesti Srácok

Újabb, a hipereket sújtó törvénytervezetet nyújtottak be

Újabb, a hipereket sújtó törvénytervezetet nyújtottak be

Újabb csapást mérhetnek a külföldi hátterű hipermarketekre. A kormány törvényjavaslata szerint három év múlva bezárhat például a Tesco, az Auchan, a Spar, az Aldi. Csak azzal kerülhetik el ezt, ha drasztikusan megdrágítják a termékeiket. Ezt már Varga Mihály is támogatja, aki a vasárnapi boltbezárást nem.

A nemzetgazdasági miniszter benyújtott az Országgyűlésnek egy olyan törvénytervezetet, mellyel gyakorlatilag – a plázastoppal, illetve az élelmiszer-felügyeleti díj jelentős emelésével karöltve – ellehetetlenítenék az Auchan, Tesco, Spar, vagy az Aldi működését.

A külföldi hátterű hiper- és szupermarketláncoknak a legnagyobb csapás talán az lenne, hogy 2018-tól nem működhetne olyan nagy - évi legalább 50 milliárd forint árbevételt elérő - élelmiszerlánc, amelyik papíron két éven keresztül veszteséges, vagy nem termel nyereséget. Ilyen most a külföldiek közül egy kivétellel (a Penny) mindegyik.

PestiSracok facebook image

Ezzel azt szeretné elérni a kormány, hogy a hiperek ne nyomják le az árakat, ne szorítsák ki így a magyar hátterű (CBA, Coop, Reál), de franchise rendszerben működő, ezért a bezárás által nem fenyegetett üzletláncokat. És azt is akarja a kormány kikényszeríteni, hogy papíron mutassanak ki nyereséget a céget. Ez a két dolog azonban koránt sem magától értetődő, mivel jövőre már jól megadóztatják őket, durván 30 milliárd forintot sóz a kormány a nagy hiperek nyakába a megemelt élelmiszer-felügyeleti díjként. Ez a Tesconak durván 10 milliárdos pluszterhet, a Sparnak pár milliárddal kevesebbet jelent. Márpedig ez - még ha nyereséges is lenne a hipermarket - szinte biztosan veszteségbe taszítja azt. Nem marad más megoldás, ha nem akar bezárni pár év múlva, hogy megemeli az árakat - ezzel ugyan elkerüli a bezárást, de a CBA, Coop, Reál malmára hajtja a vizet. És az emberek majd drágábban jutnak a kenyérhez, sajthoz, liszthez és más élelmiszerhez az egész végén.

Kitiltanák Budapest közepéről a diszkontokat és nagyobb szupermarketeket

A kormány javaslata értelmében a világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén (ezek sűrű beépítésű lakóterületek) tilos lesz diszkontot (400 négyzetméter felett), nagyméretű szupermarketet 2500-5000 négyzetméter), illetve hipermarketet (5000 négyzetméter felett) létesíteni és üzemeltetni. A bevezetendő tilalom két lépcsőben valósul meg: idén decembe 31-e után nem lehet ilyen egységeket nyitni világörökségi területen, az ott működő érintett kiskereskedelmi egységeknek pedig 2018 január 1-jéig be kell zárniuk. Ha ezek után is nyitva maradna ilyen üzlet, akkor a kereskedelmi hatóság elrendelné a jogsértő üzlet azonnal bezárását.

A teljes cikket a HVG oldalán olvashatja el.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.