Pesti Srácok

Váradi András felelős a saját haláláért

Váradi András felelős a saját haláláért

A Váradi András halálával végződött baleset okozójának magát a juhászt nevezi meg a jegyzőkönyv, amelyet Alcsútdoboz külterületén október 11-én, a helyszíni szemlén rögzítettek - áll a Népszabadság birtokában lévő dokumentumban.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bicskei Rendőrkapitánysága által készített irat szerint október 11-én este Váradi András lépett át a másik sávba, miután a gépkocsijával megállt, hogy felvegye a csomagtartójáról lecsúszott létrát, amelynek segítségével a polgármester-jelöltként induló férfi addig plakátokat ragasztott. Ekkor, 19 óra 10 perckor gázolta el őt az abban a sávban haladó Mercedes. A dokumentum szerint a juhász huszonöt métert sodródott, miután a 84 éves, osztrák–magyar állampolgárságú M. Ferenc elütötte.

A Népszabadságot arról tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy jelenleg nincs gyanúsított az ügyben. Jelenleg ismeretlen tettessel szemben folyik büntetőeljárás, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

PestiSracok facebook image

A lapnak sikerült elérni a Mercedest vezető idős férfi feleségét, aki elmondta, hogy férje a gázolás pillanatában kb. harminccal haladhatott. Ennek azért van jelentősége, mert a szóban forgó úton 90 km/órás a megengedett sebesség, de a látási viszonyok igen rosszak, nincs közvilágítás.

Forrás: Népszabadság / Fotó: 444.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.