Pesti Srácok

Vasárnapi zárva tartás: az NGM cáfolta Harrach Pétert

Vasárnapi zárva tartás: az NGM cáfolta Harrach Pétert

A kormány tárgyalt a KDNP javaslatáról, de döntés csak azután születhet, miután meghallgatták a boltosok és a szakszervezetek véleményét is” – írta az NGM a hvg.hu-nak címzett válaszlevelében, mi az álláspontja a kabinetnek a vasárnapi zárva tartásról. Tehát a kabinet nem döntött az ügyben, ami ellentmondásban van a KDNP frakcióvezetőjének csütörtöki bejelentésével.

Harrach Péter ugyanis sajtótájékoztatóján azt állította, szerdai ülésén „a kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza”. A KDNP frakcióvezetője még megjegyzést is tett az MTI beszámolója szerint Varga Mihály miniszterre, aki pénteken a Hír Tv-nek azt mondta, „nem bölcs dolog korlátozni a nyitva tartást”. "Az ő véleménye egy vélemény", a kormány viszont támogatta kezdeményezésüket – reagált erre csütörtökön a KDNP-s politikus, majd a párt képviselői beterjesztették a parlament elé a törvénytervezetüket.

Forrás: hvg.hu

PestiSracok facebook image

Fotó: Reuters

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.