Pesti Srácok

Az amerikai külügyi szóvivő elhatárolódott McCain több kijelentésétől

Az amerikai külügyi szóvivő elhatárolódott McCain több kijelentésétől

Elhatárolódott szerdán az amerikai külügyminisztérium szóvivője több olyan kijelentéstől, amit John McCain republikánus szenátor Magyarországgal kapcsolatban tett a Colleen Bradley Bell új budapesti nagyköveti kinevezéséről szóló felsőházi szavazás megelőzően.

Marie Harf szóvivő szerint "nem meglepő", hogy a diplomáciai tárca nem oszt több olyan nézetet, amelyet McCain szenátor a magáénak vall. Harf egy pontosító kérdésre válaszolva "természetesen" ebbe a kategóriába sorolta a magyar kormányfőre vonatkozó "újfasiszta diktátor" minősítést is.

A szóvivő a sajtótájékoztatója során még nem tudott beszámolni arról, hogy mi volt a magyar kormány reakciója az ügyre.

PestiSracok facebook image

"Hisszük, hogy (Bell) nagyon jó nagykövet lesz, és örülünk a megerősítésének" - jelentette ki ugyanakkor Harf, aki szerint az új nagykövet nagyon megfelel az általa betöltendő poszt követelményeinek.

A szóvivő kitért annak a felvetésnek a megválaszolása elől, amely szerint noha a washingtoni külügyminisztérium nem ért egyet a McCain által használt nyelvezettel és durva leírással, korábban aggályait fejezte ki a magyarországi helyzettel kapcsolatban, amelyben "úgy tűnik, növekszik a tekintélyelvűség". Harf annyit mondott, hogy a szenátor azt a "színes" nyelvezetet használta, amelyről ismert, és az ígérte, hogy később további részleteket közöl majd.

McCain szenátor az új magyarországi nagykövet kinevezéséről tartott keddi washingtoni szenátusi szavazás alkalmával "totálisan alkalmatlannak" nevezte a jelöltet, Colleen Bellt arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy "nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek".

A többi között azt mondta: "nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogy miként játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal, és mi a Gazdagok és szépek (televíziós szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek".

Brian Rogers, a szenátor kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésre megerősítette, hogy John McCain Orbán Viktor magyar miniszterelnökre utalt, amikor az "újfasiszta" kifejezést használta.

A szenátor kijelentései miatt szerdán Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) bekérették André Goodfriendet, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét. Közölték vele: a kormány elfogadhatatlannak tartja a szenátornak a magyar miniszterelnököt, illetve Magyarország és Oroszország viszonyát illetően elhangzott szavait.

A tárcavezető, Szijjártó Péter Brüsszelben úgy reagált: a magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania.

MTI / Fotó: photonews.com.pk

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.