Pesti Srácok

Gyanús üzelmekről vallott a revizor egy vállalkozónak?

Gyanús üzelmekről vallott a revizor egy vállalkozónak?

Hangfelvétel árulkodik egy adóhivatali dolgozó korruptságáról, legalábbis ezt állítja legalábbis egy neve elhallgatását kérő vállalkozó, aki feljelentette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársát - írjaa Blikk.hu. "A hölgy nemcsak azt vállalta, hogy több százezer forintos fizetség fejében kiadja a NAV-nál a kiválasztott cégek ellen folyó vizsgálatok állását és eredményét, de még nullás igazolást is tudott mutatni olyan társaságokról, amelyek egyébként komoly adóhátralékot halmoztak fel. Egy ízben még azt is elárulta, hogy a munkahelyén boldogok voltak egy bombariadó miatt, mert amíg a kollégáik elhagyták az épületet, ők zavar­talanul hozzáférhettek bizonyos információkhoz" – mondta el a lapnak a vállalkozó, hozzátéve: a ­beszélgetéseikről hangfelvételt készített, és az utolsó rögzítésekor, amikor a nő elárulta, hogy főnöke is részt vesz a gyanús üzelmekben, ő úgy búcsúzott a közszolgától, hogy beszélgeté­seiket felvette, és máris indul feljelentést tenni. A vál­lalkozó szerint erre a nő elszaladt, majd a munkahelyén ­beteget jelentett. "Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi rendőrkapitánysága hivatali vesztegetés elfogadása kísérletének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen" – válaszolta a Blikk.hu kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság. "A NAV egyik szervezeti egységéhez érkezett egy közérdekű bejelentés, amelyet a biztonsági főosztály jelenleg is vizsgál. Ugyanakkor van olyan NAV-os munkatárs, aki zsarolás és rágalmazás miatt feljelentést tett a rendőrségen, és erről tájékoztatta munkahelyi vezetőit is" – közölte az adóhivatal sajtóosztálya.

Fotó: Blikk.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."