Pesti Srácok

Már a NAV is nyomoz a norvég alapok ügyében

null

Költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást november végén a norvég alapok ügyében a NAV – közölte a Magyar Nemzettel az adóhatóság.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a norvég pénzek elosztása miatt nemcsak rendőrségi feljelentést tett, hanem a NAV-hoz is fordult, mivel a gyanú szerint egyes támogatott szervezetek a jóváhagyott céltól eltérően használták fel a Norvég Civil Támogatási Alaptól (NCTA) származó pénzeszközöket – idézte fel a Magyar Nemzet.

Utóbbi feljelentését értékelve rendelték el most a pénzügyi nyomozók az eljárás megindítását – írta a lap, amely kitért arra is, hogy ezzel elkezdődött a második büntetőeljárás, miután a rendőrség is elrendelte a nyomozást hűtlen kezelés gyanúja miatt. A rendőrségi eljárást egyesítették egy korábbi, jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt indított nyomozással.

PestiSracok facebook image

A lap felidézte, a novemberi rendőrségi feljelentésben egyebek mellett az szerepelt, hogy az Ökotárs Alapítvány vezette konzorcium képviselői – mint az NCTA vagyonkezelői – az összeférhetetlenségi szabályokat megsértve számos olyan szervezetnek nyújtottak támogatást, amelyek a lebonyolító alapítványok vezetőihez, illetve a pályázatok értékelésében részt vevő személyekhez köthetők.

Emellett a támogatási szerződések szabálytalan módosításával, valamint az el nem számolható költségek elfogadásával is hozzájárultak ahhoz, hogy az NCTA legalább 250 millió forintot szabálytalanul fizessen ki – írta a beszámoló.

Forrás: MTI/hvg.hu

Fotó:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.