Pesti Srácok

Módosított vagyonnyilatkozatán az "igazmondó" Juhász

Módosított vagyonnyilatkozatán az "igazmondó" Juhász

Juhász Péter, az Együtt V. kerületi képviselője kedden módosítani akarta vagyonnyilatkozatát, ezzel beismerte, hogy az nem fedi a valóságot. Napról napra derülnek ki a dokumentum valótlanságai. - olvasható a Belváros-Lipótváros Önkormányzata közleményében. A PestiSrácok.hu is megírta, hogy Juhász Péter előbb késve adta le vagyonnyilatkozatát, amelyben nemcsak jövedelmeit, vagyontárgyait, hanem hírhedt, kétes cégügyeit is elhallgatta. Mindezek miatt Böröcz László alpolgármester összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett a képviselő ellen, melynek nyomán december 4-én összeül Belváros-Lipótváros képviselő-testületének pénzügyi bizottsága és kivizsgálja az ügyet.

Juhász Péter maga is közzétette egy bejegyzést hivatalos Facebook oldalán ezzel kapcsolatban, amelyben a mai módosítás okait igyekezett megmagyarázni: "Azért mentem be eredetileg, mert ki kellett javítanom a vagyonnyilatkozatomat.Hibáztam ugyanis. A Fidesz propaganda-gépezete ugyanis felhívta a figyelmemet, hogy kimaradt egy cég a vagyonnyilatkozatomból. Ez a cég a Szabad Média Nonprofit Kft, amit még taszos kollégáimmal alapítottunk, és egyharmad arányban tulajdonosa vagyok. Azt hittük, médiát akarunk csinálni, de az élet máshogy alakult, én például politikus lettem. A cégnek az elmúlt két évben nem volt semmilyen megrendelése vagy bevétele, alvó cég lett. Most szóltam a társaimnak, hogy eladnám nekik a részemet, lelkendeztek az üzleti lehetőségtől.Másrészt - erről meg nem tudtam - a lakást, ahol élek, be kell írni akkor is, ha nem a tulajdonom, hanem albérlő vagyok. Ezt is pótolni fogom. "

Lapunk korábban megjelent cikkében bővebben olvashatnak a Juhász által is említett Szabad Média Nonprofit Kft. és a Sensus Caritas Nonprofit Kft. kétes ügyeiről, ezekről ugyanis kiderült, hogy tartozás behajtása miatt végrehajtó foglalta le október végén az Együtt belvárosi politikusának üzletrészét.

PestiSracok facebook image

Szabó Fruzsina Anna - PestiSrácok.hu

Címlapfotó: hvg.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.