Pesti Srácok

Szívj egy csíkot - javasolta Juhász Péternek az Együtt társelnöke

Szívj egy csíkot - javasolta Juhász Péternek az Együtt társelnöke

Szívj egy csíkot – a Hír TV felvételei alapján ezt tanácsolta az Együtt társelnöke párttársának, Juhász Péternek, akinek harmadszorra is módosítania kellett a vagyonnyilatkozatát. Az V. kerületi képviselő ezúttal három telket hagyott ki a bevallásból. A politikus azt mondta: még 1998-ban örökölte a Baranya megyében található kerteket, de eddig nem tudott róluk.

Egyes sorokat novemberben még üresen hagyott Juhász Péter a vagyonnyilatkozatában. Akkor azt állította: nincs semmije, csak 6 millió forintos adóssága. Később derült ki, hogy több cégben is érdekelt, hétfőn pedig harmadszor is módosította a bevallását. Három kisharsányi ingatlan került a dokumentumba. „Volt egy olyan ingatlanvagyon-csomagom, ez a 140 négyzetméternyi legelő, amiről pedig egyszerűen nem volt tudomásom. Ezt több mint 20 éve, vagy 1998-ban örököltem a dédnagymamámtól. Nem tudtam róla, hogy létezik egyáltalán. Most, amikor mindennek utánamentem, beírtam ezt is” – mondta a Hír TV-nek az Együtt önkormányzati képviselője.

Juhász Péter az áprilisi választások előtt még a Facebookon indított vagyonbevallási mozgalmat arra hivatkozva, hogy egyes fideszes képviselők nem töltik ki helyesen a vagyonnyilatkozatukat. Most azzal védekezik, hogy a kormánypárti politikusoknak több takargatnivalójuk van. „1998-ban örököltem ezt a tízezer forint értékű földet. Amit Rogán Antal nem vallott be, az körülbelül félmilliárd forintnyi ingatlanvagyon, amire nincsen fedezete, hogy miből szerezte meg. Ha Ön ebben nem lát különbséget, akkor lassan meg kell, hogy kérjem, hogy töltsön ki egy drogtesztet” – mondta a riporternek az önkormányzati képviselő.

PestiSracok facebook image

„Szívj egy csíkot” – ezt párttársa, Szigetvári Viktor ajánlotta Juhász Péternek, amikor az távozott a sajtóteremből.Az Együtt ügyvezető társelnöke azt mondta: Juhász még rutintalan, ezért kellett többször módosítania a vagyonnyilatkozatát. Az V. kerületi képviselő jelenleg költségtérítést kap a párttól, fizetést csak januártól folyósítanak majd neki. „Azon politikusokkal van a gond, akik azért nem vallanak be vagyont, mert tisztességtelen jövedelemből sokszorosára nő a jövedelmük, illetve a vagyonuk, amikor tisztességes és részletes vagyonbevallást tesznek. Juhász Péter esetében őt senki semmilyen formában nem tudja azzal vádolni, hogy akár eltitkolt jövedelme, akár eltitkolt vagyona lenne” – szögezte le Szigetvári Viktor.

Az V. kerület fideszes alpolgármester a három módosítás után már nem tartja kizártnak azt sem, hogy esetleg újabb cégek vagy ingatlanok jelennek majd meg Juhász Péter vagyonnyilatkozatában.„Szerintünk ha valaki felelősségteljes képviselő – sőt ráadásul ne felejtsük el, hogy ő polgármesterjelöltnek indult –, majd azt nyilatkozza, hogy adminisztrációban nem elég jó, meg kicsit felületes, akkor egyáltalán valaki hogy gondolt arra, hogy egy egész kerületet elvezessen?” – tette fel a kérdést Böröcz László, az V. kerületi önkormányzat alpolgármestere. Juhász vagyonnyilatkozatát a kerület jogi bizottsága vizsgálja, ha összeférhetetlenségi eljárást indítanak, a képviselő mandátumát is megvonhatják.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.