Pesti Srácok

Útdíj: mégis fizethetnek a képviselők

Útdíj: mégis fizethetnek a képviselők

Az Index információi szerint kedden leveszik a napirendről azt az országgyűlési törvényt módosító javaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy a parlamenti képviselők ingyen jussanak autópálya-matricához.

A javaslat azért lett hirtelen kellemetlen a képviselők számára, mert éppen az M0-s fizetőssé tételével egy időben derült ki, hogy összpárti egyetértéssel mentesítenék magukat fizetési kötelezettség alól. Ha megszavazzák, a módosított országgyűlési törvény lehetővé tette volna, hogy a képviselői benzinkártyára számolhassák el az autópálya-matricát.

Tény, hogy az országgyűlési törvény módosításának ötlete eredetileg nem a Fidesztől származott. Az MSZP korábban azt vetette fel, hogy vegyék be a törvénybe az irodabérletek ügyének kibővítését, azaz hogy pártirodákat is lehessen bérelni, és ők javasolták az autópálya matricák elszámoltatását is. Ez utóbbi javaslat még akkor született, amikor nem volt szó az M0-s fizetőssé tételéről. A Jobbik pedig a lakásbérletek ügyében, az 50 m2-es határ eltörlése érdekében szorgalmazott módosítást.

PestiSracok facebook image

A Fideszben is rájöttek, hogy nekik is érdekükben áll a módosítás, mert a frakciók gazdálkodásai szabályain szerettek volna lazítani. A fideszes elgondolás az volt, hogy a változtatással biztosítani lehetne a képviselőcsoport költségvetésén belül a bérjellegű és a dologi költségek közötti átjárhatóságot.

Forrás: Index.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.