Pesti Srácok

1,5 millióig elengedik a legszegényebbek tartozását Horvátországban

1,5 millióig elengedik a legszegényebbek tartozását Horvátországban

Horvátországban a kormány döntése alapján elengedik azoknak a polgároknak a tartozásait, akik legfeljebb 35 ezer kuna (1,5 millió forint) adósságot halmoztak fel a bankokkal és a közműszolgáltatókkal szemben - jelentette be a csütörtöki kormányülés után Milanka Opacic jóléti és ifjúsági miniszter.

A politikus szerint ez "óriási lehetőség", „új kezdet” körülbelül 60 ezer állampolgár számára. Mint mondta, a kormány tisztában van azzal, hogy milyen nehéz helyzetben vannak azok az állampolgárok, akiknek számláját a bank már több mint egy éve zárolta. Legtöbbjük önhibáján kívül, a tartós gazdasági válság következtében adósodott el - hangsúlyozta. Elmondta, hogy ez önként vállalt megállapodás, amelyet hat bank, három telefontársaság, négy nagyváros, valamint közműszolgáltató vállalatok írtak alá.

Figyelmeztetett, hogy egyszeri adósságleírásról van szó, és akiknek elengedik a tartozásait, azok nem vehetnek fel hitelt, és nem meríthetik le teljesen bankszámlájukat.

PestiSracok facebook image

A feltételeket a legnehezebb helyzetben lévő állampolgárok igényeihez szabták: azoknak engedik el a tartozásait, akik szociális juttatásból vagy rokkantsági ellátásból élnek, valamint akiknek az utolsó három hónapban a bevétele nem haladta meg a havi 2500 kunát (100 ezer forintot), és nincsenek megtakarításaik vagy vagyonuk.

A kérvényeket a szociális intézményekben április 2-tól lehet benyújtani. 10 ezer kunáig a bankok írják le a tartozást, 25 ezer kunáig pedig azok a vállalatok, amelyek többségében állami tulajdonban vannak (víz- és elektromos művek, közműszolgáltató vállalatok).

Zoran Milanovic miniszterelnök kijelentette, a szociáldemokrata vezetésű kabinet büszke az intézkedésre, amilyet előtte még egyetlen kormány sem hozott. Hangsúlyozta, hogy a problémát nem jogi úton, hanem tárgyalások révén sikerült megoldani.

Horvátországban vasárnap tartották az elnökválasztás második fordulóját, amelyben a szociáldemokraták veszítettek az ellenzéki jobbközép jelölttel szemben. A kampány alatt az ellenzék végig azzal vádolta a baloldali kabinetet, hogy szociálisan érzéketlen, és nem tett semmit a legszegényebb állampolgárok megsegítéséért.

Hir24

Fotó: balrad.wordpress.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?