Pesti Srácok

Az al-Kaida jemeni szárnya felelős a franciaországi vérfürdőért

Az al-Kaida jemeni szárnya felelős a franciaországi vérfürdőért

Az al-Kaida jemeni szárnyának egyik tagja pénteken bejelentette, hogy ennek a szervezetnek az irányításával hajtották végre a Charlie Hebdo francia szatirikus magazin elleni - tizenkét ember halálával végződött - merényletet.

Az illető Kairóban az AP hírügynökséghez eljuttatott angol nyelvű nyilatkozatában közölte, hogy az al-Kaida jemeni szárnya irányította a fegyveres akciót, gondosan kiválasztva a célpontot. Mint mondta, "bosszút akart állni a Mohamed iszlám próféta becsületén esett sérelmen".

A szervezet tagja, aki nem nevezte meg magát, úgy fogalmazott: ez a támadás összhangban állt Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezetőjének a Nyugathoz intézett korábbi figyelmeztetésével, amelyben a muzulmán vallás folyamatos gyalázásával kapcsolatos következményekre hívta fel a figyelmet. A nyilatkozó hozzátette: "biztonsági okokból" várt eddig a merénylet vállalásával kapcsolatos bejelentéssel.

PestiSracok facebook image

Az al-Kaida egyik vallási vezetője pénteken egy videofelvételen újabb merényletekkel fenyegette meg Franciaországot. Azt üzente, hogy a franciák "mindaddig nem lesznek biztonságban, amíg Allah, az ő hírnöke és hívei ellen harcolnak".

MTI - Fotó. atv.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.