Pesti Srácok

Belgium: tizenhárom szélsőséges muszlimra csaptak le a hatóságok

Belgium: tizenhárom szélsőséges muszlimra csaptak le a hatóságok

Tizenhárom gyaníthatóan szélsőséges muszlimot vettek őrizetbe Belgiumban a dzsihádisták után kutatva különböző helyeken végrehajtott razziák során - közölte pénteken a belga államügyészség.

Két további embert - a belga hatóságok által folytatott eljárással összefüggésben - Franciaországban fogtak el. A terrorelhárítók által csütörtök este a kelet-belgiumi Verviers-ben lebonyolított akció helyszínén Kalasnyikov típusú gépkarabélyokat, lőszert, robbanóanyagot és rendőri egyenruhát találtak. Eric van der Sypt államügyészségi szóvivő szerint a Verviers-ben agyonlőtt két férfi, illetve megsebesült és elfogott társuk belga rendőrségi célpontok, illetve rendőrök ellen tervezett merényleteket.

A csütörtök esti, összehangolt belgiumi razziasorozat Verviers mellett főként a fővárosra, azon belül az észak-afrikai bevándorlók által viszonylag sűrűbben lakott Molenbeek és Anderlecht kerületre összpontosult. Egy férfit a Brüsszeltől délre fekvő Charleroiban vettek őrizetbe. Ő a gyanú szerint illegális ügyletet bonyolított le - vagy ilyen ügyletre készült - annak a terroristának a feleségével, aki Párizsban a múlt pénteken egy kóser élelmiszerboltban ejtett túszokat. A rendőrök a férfit agyonlőtték, de négy túsz is meghalt.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?