Pesti Srácok

Egy karikaturista engedte be a szerkesztőségbe a gyilkosokat

Egy karikaturista engedte be a szerkesztőségbe a gyilkosokat

Corinne Rey a kislányát hozta el az óvodából, amikor a kapuhoz értek, fegyvert fogtak rájuk. Megölték a leghíresebb karikaturistákat.

A L'Humanité telefonon elérte a Coco néven publikáló Corinne Reyt, aki elmesélte, hogy amikor visszaért a szerkesztőséghez az óvodából elhozott kislányával, két maszkos fegyveres fogadta őket, az épület zárt, számkóddal védett kapuja előtt. Közölték, hogy be akarnak menni, és megfenyegették, így beütötte nekik a kódot. A beszámoló, amit a lesokkolt karikaturista még az épületből adott elég szakadozott így nehezen érthető, hogy a támadók vagy magukkal hurcolhatták, vagy ő követte őket odabent, mert látta, ahogy rálőnek a kollégáira, Wolinskire és Cabure, akik mindketten meg is haltak. A nő egy íróasztal alá menekült a lövöldözést látva. Több szemtanúhoz hasonlóan Rey is azt mondja, a gyilkosok tökéletesen beszéltek franciául. Az egész 5 percig tartott az elbeszélése szerint. A támadók Rey szerint azt mondták, hogy az Al Kajdához tartoznak.

Az is kiderült már, hogy négy legendás rajzoló biztosan a halottak között van. Stéphane Charbonnier, művésznevén Charb nemcsak rajzolt, de 2009 óta ő vezette a szerkesztőséget. Bár az eddigi információk szerint magát az épületet nem védte a rendőrség, a korábbi fenyegetések és támadások miatt Charbonnier-t egy testőr-rendőr állandóan kísérte. Ő az egyik a két halott rendőr közül, a másikuk az utcán halt meg, az ő lelövését videóra is vették.

PestiSracok facebook image

Charbon kívül megöltek két veterán legendát, a 76 éves Jean Cabut-t (művészneve Cabu) és a 80 éves Georges Wolinskit, illetve a 47 éves Bernard Verlhac-ot (Tignous).

Az a tény, hogy minimum megfigyelték az épületet, hiszen pontosan tudták, mikor lesz bent mindenki, illetve az, hogy épp a legismertebb rajzolókat gyilkolták meg, valamint az Al Kajda emlegetése profi, jól eltervezett akcióra utal. A mód, ahogy hidegvérrel kivégzik a földön haldokló rendőrt, szintén gyakorlott bűnözőkre, esetleg katonákra utal, csakúgy, mint a felszerelésük. Illetve az, hogy az első jelentések szerint nem sorozatokkal kaszálták le az áldozataikat, hanem 2-2 pontos, célzott lövéssel.

Forrás: cink

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."