Pesti Srácok

Korlátot szab a másik ember alapvető értéke a véleménynyilvánítás szabadságának

Korlátot szab a másik ember alapvető értéke a véleménynyilvánítás szabadságának

Az emberi méltóság mindenek fölött áll, így teljes mértékben elfogadhatatlan az, amit a Charlie Hebdo szerkesztőségében csináltak - mondta Wildmann János teológus az Origonak.

A keresztény egyházak számára a legfőbb érték az ember és annak méltósága – mondta Wildmann János. A Wesley János lelkészképző főiskola egyetemi docense szerint semmilyen karikatúra nem indokolhatja a terroristák párizsi fellépését, „nem lehet senkit csak úgy lekaszabolni”. Ferenc pápa is élesen elítélte a történteket – tette hozzá.

A teológus úgy véli, ha elmúlik a gyász, akkor lehet arról vitatkozni, hogy a karikatúrák kinek és milyen mélységben sértették az érzéseit. A Charlie Hebdót korábban egyébként 12-szer perelte be a katolikus egyház is – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Wildmann János szerint amit nekünk egy ember megölése jelent, azt jelenti egy muszlimnak Mohamed meggyalázása: legfőbb értékének, identitásának megtámadását. Megtehetjük, hogy figyelmen kívül hagyjuk ezt a tényt, és azt mondjuk, hogy mindenki fogadja el a mi értékrendünket, de mi van, ha mások is ezt mondják a magukéról? – tette föl a kérdést a teológus.

Akkor háború van: Charlie gyilkolja Mohamedet a maga módján, és Mohamed gyilkolja Charlie-t a maga módján. Az egyre valószínűbb és kiteljesedő háború elkerülése felé vezető első lépés ezért egymás legfelsőbb értékének elfogadása, ami nem zárja ki egymás tisztességes bírálatát, de kizárja a másik alapvető értéke elleni háborút. A véleménynyilvánítás szabadságának ez szab korlátot – fejtette ki a teológus.

Wildmann János nem tart attól, hogy a keresztény hívek körében általános muszlimellenes érzések kapnának lángra. Szélsőségesek természetesen mindenütt vannak, de a hangjuk csupán egy szűk kisebbségre lesz hatással.

Origo

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.