Pesti Srácok

Súlyos háborús visszaélésekkel vádolja Izraelt az Orvosok az Emberi Jogokért

Súlyos háborús visszaélésekkel vádolja Izraelt az Orvosok az Emberi Jogokért

Az Orvosok az Emberi Jogokért (PHR) nevű jogvédő szervezet szerint az izraeli hadsereg a tavaly nyári hadműveletben védőpajzsként használt embereket, valamint egészségügyi dolgozókat és intézményeket támadott a Gázai övezetben - írta a Háárec című izraeli újság honlapja szerdán.

A PHR új jelentése orvosok és palesztin sebesültek nyolc külföldi orvosszakértő három gázai látogatásán történt kikérdezésén alapul. A dokumentumban rögzített több incidens a július 21-től 25-ig izraeli támadásnak kitett Kúzában történt.

Az egyik palesztin elbeszélése szerint hatvanöt éves édesapját saját házának ajtajában lőtték le közvetlen közelről az izraeli katonák. A vádak szerint később a katonák bekötött szemű palesztinokat állítottak két ablakba és a vállukon keresztül lőttek több ízben, mintegy egy órán át.

PestiSracok facebook image

Bár a jelentésben nem szerepel az eset dokumentálása, a körülmények alapján arra következtetnek, hogy ezt az ügyet már vizsgálja az izraeli katonai rendőrség.

Egy másik alkalommal az izraeli katonák nem engedték meg több száz fehér kendőket tartó kúzainak, hogy elhagyják városukat, és a távozók közül harmincegy embert megsebesítettek. A sebesülteket egy közeli rendelőbe vitték, amelyre a hadsereg két rakétát lőtt, noha a palesztinok szerint egyértelmű volt, hogy orvosi létesítményről van szó.

A jelentés számos esetet említ, amikor egészségügyi személyzet vagy létesítmény került tűz alá. A nyári izraeli, Erős Szikla fedőnevű hadművelet idején huszonhárom orvosi dolgozó vesztette életét - közülük tizenhatan munka közben -, nyolcvanhárman pedig megsebesültek, főként mentők sofőrjei.

A megkérdezett hatvannyolc palesztin sebesült közül mindössze öten számoltak be arról, hogy az izraeli hadsereg előzetesen figyelmeztette őket, és sokan akkor sem tudtak hová menekülni, ha erre felszólították őket.

A külföldi orvosok nagy hatóerejű bombák válogatás nélküli bevetésével vádolják az izraeli hadsereget.

Az izraeli hadsereg a jelentésre válaszul adott közleményében azt írta, hogy nekik nem mutatták be megjelentetése előtt az elkészített jegyzéket, pedig ha megtették volna, „akkor az azt eredményezte volna, hogy kihagynak belőle sok téves és elfogult információt.”

„A jelentés alapja egyoldalú, korlátozott és pontatlan, Izrael ellen a kezdetektől elfogult forrásokból származó információ” - vélekedik a hadsereg nyilatkozata. „A jelentés lendületes következtetései és problematikus módszertana súlyosan árnyékot vet tartalmára és hitelességére”- állítják a tel-avivi főhadiszálláson.

„A háború idején a Hamász (a Gázai övezetet uraló palesztin szervezet) cinikusan és jogellenesen a hadsereg műveletei ellenében emberi pajzsként használta a palesztin civileket. Szándékosan helyeztek fegyverraktárakat, fegyveres terroristákat, alagút bejáratokat, hadműveleti központokat és más katonai létesítményeket civilek épületeibe és kórházakba, rendelőkbe, kitelepített civilek menhelyeire és mentőautókba, s ezzel a terrorista szervezetek a lakosságot veszélynek tették ki” - állítja az izraeli hadsereg.

Az izraeli álláspont szerint a katonák megpróbálták megóvni a civileket, amennyire ez az adott körülmények között lehetséges volt. A katonai nyilatkozat arra is emlékeztetett, hogy egy a nemzetközi jogi elvárásokkal összehangolt rendkívüli vezérkari bizottság vizsgálja ki a háborús visszaéléseket.

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.