Pesti Srácok

Újabb terrortámadások veszélyére figyelmeztetnek nyugati titkosszolgálatok

Újabb terrortámadások veszélyére figyelmeztetnek nyugati titkosszolgálatok

A párizsi vérengzés után újabb iszlamista terrortámadások történhetnek Európában - figyelmeztetnek nyugati hírszerző szolgálatok a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap beszámolója szerint.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) információi szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egy európai támadássorozat nyitányaként tartja számon a párizsi mészárlást - írta a Bild am Sonntag.

A lap felidézte egy tavaly októberi jelentését, amely szerint az NSA feltörte az IÁ vezető köreinek kommunikációját védő titkosítást, és a rögzített beszélgetésekből kiderült, hogy az iszlamisták négyfős egységeket állítottak fel, amelyeknek az a feladatuk, hogy a menekültek közé férkőzve Szíriából eljussanak Törökországba, majd onnan hamis útlevéllel továbbutazzanak Nyugat-Európába, és ott merényleteket kövessenek el.

PestiSracok facebook image

Az NSA röviddel a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni merényletet és a túszejtéseket követően újabb üzeneteket fogott el, amelyek szerint Párizs után más európai fővárosok következnek - írta a Bild am Sonntag, hozzátéve, hogy az NSA által rögzített beszélgetésekben elhangzik Róma neve.

Robbantásos merényletre készülhet az al-Kaida

A brit titkosszolgálatok arra figyelmeztették európai partnereiket, hogy az al-Kaida is merényleteket tervezhet. A nemzetközi terrorista szervezet valószínűleg robbantásos merényletekre készül repülőgépeken, erre utal, hogy nemrég részletes útmutatást közölt az interneten arról, hogy miként kell olyan robbanószerkezeteket készíteni, amelyeket nem szűrnek ki a repülőtéri biztonsági berendezések - áll a beszámolóban.

Ugyancsak a Bild am Sonntag jelentette, hogy szombaton Németországban őrizetbe vették az IÁ egy feltételezett tagját. A 24 éves férfit a hatóságok szerint 2013 októberében Szíriába utazott és csatlakozott az IÁ-hoz. A szervezet egyik legfontosabb németországi toborzó központjaként számon tartott Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Dinslakenből származó fiatalember 2014 novemberében tért vissza Németországba, és azért vették őrizetbe, mert a német hírszerzést lehetséges merényletekre vonatkozó értesülésekről tájékoztatták az amerikai partnerszolgálatok. Ugyanakkor konkrét tervekről vagy előkészületekről nincs szó az ügyben - közölte a lappal a szövetségi legfőbb ügyészség.

Thomas de Maiziere: Nem szabad félni

A belügyminiszter éberségre szólította fel a lakosságot. A radikalizálódás, a szélsőséges iszlamisták közé sodródás folyamatában az érintettek személyisége és életmódja átalakul, és ennek számos jele van, ezért nagyon fontos, hogy a családok, szomszédok, sporttársak, vagy éppen mecsetek közösségének tagjai figyeljenek egymásra. Ugyanakkor nem szabad rögtön terrorizmussal gyanúsítani mindenkit, aki felhúzott kapucnival mászkál sötétedés után - mondta a miniszter a Bild am Sonntagnak.

Félni nem szabad, de ébernek kell lenni, mert a hatóságok a radikális iszlamista színtéren 260 embert tartanak számon lehetséges veszélyforrásként, ami minden eddiginél több - mondta Thomas de Maiziere.

A német nemzetbiztonsági szolgálatok legutóbbi, tavaly év végi adatai szerint nagyjából 550-en utaztak Németországból a Közel-Keletre, hogy harcoljanak az IÁ oldalán. Közülük nagyjából 60-an meghaltak, 180-an pedig hazatértek. Közülük sokan csalódottak, kiábrándultak, de olyanok is vannak, akik komoly harci tapasztalattal és fanatizmusukban megerősödve érkeztek vissza Németországba.

MTI / Fotó: vantagenews.co.uk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.