Pesti Srácok

Egyelőre visszakapta adószámát az Ökotárs a bíróságtól

null

Hétfőn kapta kézhez az Ökotárs Alapítvány a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzését, amely szerint a bíróság kitűzte a tárgyalást az Ökotárs és konzorciumi partnerei – az Autonómia Alapítvány és a DemNet Alapítvány – adószám-felfüggesztésének ügyében - közölte az Ökotárs Alapítvány.

A bíróság ezzel egyidejűleg a per lezárultáig felfüggesztette a NAV-nak a KEHI megkeresésére hozott határozatát, amely felfüggesztette az alapítványok adószámait.

"Ennek köszönhetően tovább működhet mind a négy alapítvány és nem lehetetlenülnek el az általuk segített civil tevékenységek sem: többek közt több száz szervezet támogatása az emberi jogok és a környezet védelme érdekében, a helyi közösségek megerősítéséért, a hátrányos helyzetű gyerekek és perifériára szorított társadalmi csoportok megsegítéséért" - közölte az Ökotárs.

PestiSracok facebook image

Az alapítvány hozzátette, a Budai Központi Kerületi Bíróság kimondta, hogy a rendőrség szeptember 8-i házkutatása az Ökotársnál törvénytelen volt, mert "hűtlen kezelés bűntettének gyanúja egyáltalán nem állt fenn, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt nyomozás pedig nem volt folyamatban."

Forrás: HVG.hu

Fotó: index.hu