Pesti Srácok

Hat év börtönt kapott jogerősen egy debreceni főnyomozó

Hat év börtönt kapott jogerősen egy debreceni főnyomozó

Jogerősen hat év börtönre ítélte a Debreceni Ítélőtábla hétfőn Cziczás Lászlót, a debreceni rendőrkapitányság bevetési osztályának volt főnyomozóját.

Az egykori nyomozót felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás, bűnsegédként elkövetett csalás és sikkasztás, rablás előkészítése, orgazdaság, közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés bűntettében mondták ki bűnösnek.

Az ítélőtábla Elek Balázs vezette tanácsa ezzel részben helyben hagyta az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét, ugyanakkor mellőzte a 400 ezer forintos pénzbüntetést, helyette csaknem 1,3 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. Cziczás László 2008-2009-ben a bűntársainak nyomozati jegyzőkönyveket adott ki, megtévesztette kollégáit és házkutatási engedélyt is hamisított.

PestiSracok facebook image

Három másik vádlottat ítélt még a bíróság végrehajtandó, egytől két évig terjedő szabadságvesztésre többszörös vagy különös visszaesőként, további három vádlott pedig felfüggesztett börtönt kapott. Náluk folytatólagosan elkövetett lopás, sikkasztás, csalás bűntettét és rablás előkészületének vétségét állapította meg a bíróság. A többi öt vádlottat pénzbüntetésre ítélték.

A bíróság megállapította, hogy Cziczás László a másodrendű vádlottal egy büntetőeljárásban ismerkedett meg, amelyben a rendőrség képviseletében ő járt el. A másodrendű vádlott 2008-as szabadulása után baráti kapcsolat alakult ki közöttük, de a többi vádlott is az ismeretségi körükbe tartozott, közülük többen különös vagy többszörös visszaesők.

A bíróság szerint Cziczás László rendszeresen tartotta a kapcsolatot vádlott-társaival, egy debreceni presszó belső helyiségében fogadta őket. Többeken is segített albérlettel, pénzzel, cserében elvárta, hogy szolgáltassák neki az általa kért információkat.

Cziczás László és társai egyebek mellett "saját zsebre" értékesítették egy felszámolás alatt álló cég értékes berendezéseit, egy vállalkozót több mint tízezer eurótól fosztottak meg, hamis házkutatási paranccsal festményeket loptak, és egy műszaki cikkeket szállító kamiont is ki akartak rabolni.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.