Pesti Srácok

Megvan, hány ember rúg ki a Tesco

null

Megszületett a megállapodás a Tesco és a szakszervezetek között az üzletlánc által tervezett 13 boltbezárásával összefüggő elbocsátásokkal kapocslatban – közölte a Napi Gazdaság megkeresésére Bubenkó Csaba. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke arról számolt be, hogy a 566-ból 350-en ajánl munkát. Az érintett munkatársak több mint 70 százalékának ajánl fel munkát. A KDSZF elnöke az érdekvédő szervezett legfontosabb eredményeként emelte ki, hogy a Tesco vállalta, a gyereket egyedül nevelő dolgozók, illetve a nyugdíj előtt állók és a megváltozott munkaképességű dolgozók elsőbbséget élveznek az új munkahelyek felajánlása során. Utazási támogatást is kapnak a védett korban lévők.

Emellett az üzletlánc biztosítja a próbaidőn lévő munkavállalók számára azt, hogy a működéssel összefüggő elbocsátások esetében a többi munkavállalóval azonos juttatásokban fognak részesülni. A munkáltató biztosítja továbbá a 5-10-15 éve ott dolgozóknak az ezzel járó jutalmat is. A KDFSZ a bejelentés pillanatától amellett állt ki, hogy az áruházakban alacsony létszámban vannak foglalkoztatva az emberek, a Tesco mostani lépese pedig éppen ezt bizonyítja – mondta Bubenkó Csaba. Hozzátette: nem a vasárnapi zárva tartással van gond, hanem azzal, hogy túldolgoztatják és alul fizetik a kereskedelmi ágazatban dolgozókat. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Tesco belátta, a minőségi kiszolgálást csak megnövelt létszámmal tudja végrehajtani. A tárgyalások során továbbra sem merült fel olyan információ, hogy a most bejelentetten kívül további elbocsátások lennének a cégnél.

A Tesco 60 kollégájának nem tud a vállalaton belül új pozíciót ajánlani, míg 90 munkavállaló saját maga döntött úgy, hogy a vállalaton kívül keres új lehetőséget, és közülük többek kiléptetése vagy folyamatban van, vagy már elhagyták a vállalatot. Az érintettek közül 66-an tartós távollévők, például betegállományban vannak, vagy szülési szabadságukat töltik. Ők továbbra is állományban maradnak.

PestiSracok facebook image

A Tesco, korábbi ígéretének megfelelően támogatja azokat a munkatársait is, akiket nem tud tovább foglalkoztatni. A számukra összeállított juttatási csomag túlmutat a törvény által elvártakon; azokat plusz egy hónap jövedelemmel egészíti ki. Ezen túl speciális képzésekkel és állásbörzével is segíti álláskeresésüket.

Ahogy azt a boltbezárások bejelentésekor is kiemeltük, mindent elkövetünk, hogy az érintett 566 munkatársunk számára a lehető legjobb megoldást tudjuk felajánlani - mondta Nigel Jones, a Tesco magyarországi vezérigazgatója elmondta. Hozzátette: nagyra értékelem, hogy ilyen partnereink voltak az egyeztetések során, s az eredetileg meghatározott alapelveinknek megfelelően, vagyis a törvény által elvárt juttatásoknál kedvezőbb feltételekkel köszönünk el azoktól, akiknek sajnálatos módon nem tudtunk új pozíciót felajánlani.

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.