Pesti Srácok

Nem is tervezi a kormány a tanköteles korhatár emelését

Nem is tervezi a kormány a tanköteles korhatár emelését

Cáfolja a kormányzat a Magyar Nemzetben kedden megjelent cikk állítását, amely szerint a tankötelezettségi korhatár visszaemelését tervezik. A szakképzéssel kapcsolatban tervezett, illetve elfogadott intézkedések között nem szerepel a tankötelezettségi korhatár emelése, sem azzal összefüggő egyéb intézkedés - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ezt azután közölték, hogy kedden a Magyar Nemzetben megjelent: egy kormányzati koncepció szerint ismét feljebb emelhetik a tankötelezettség 16 évre leszállított korhatárát, mivel a szakképzésben hosszabbá válik a képzési idő, és a lemorzsolódás ebben az iskolatípusban már most 30 százalékos.

A minisztérium azt írja, hogy a fentiekkel szemben a szakképzés átalakításából nem következik automatikusan a korhatár emelése. "Ahogy korábban is hangsúlyoztuk, a tankötelezettségi korhatár semmilyen módon nem jelent gátat annak, aki tanulni akar. A szakképzés átalakítását célzó intézkedések bővítik a tanulók továbbtanulási lehetőségeit, növelik a szakképzés presztízsét" - írták még közleményükben. A tankötelezettség korhatárát az Orbán-kormány szállította le három évvel ezelőtt 18 évről 16 évre.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: HVG.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.