Pesti Srácok

Orbán Viktor az ellenzéki pártok támogatását kérte

Orbán Viktor az ellenzéki pártok támogatását kérte

A parlamenti pártok támogatását kérte a nemzeti külpolitikai célok eléréséhez Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a frakcióvezetőkkel folytatott szombati egyeztetésen, az Országházban. A megbeszélésen téma volt a segítségnyújtás folytatása Ukrajnának, valamint az amerikai-magyar szövetségesi kapcsolatok erősítése és az Oroszországgal fenntartott pragmatikus együttműködés fejlesztése.

Szijjártó Péter a tanácskozás után az MTI-nek adott nyilatkozatában a Magyarország körül kialakult geopolitikai helyzettel indokolta a folyamatos egyeztetés szükségességét a parlamenti pártokkal. Hangsúlyozta: Magyarországnak az az érdeke, hogy térségünkben béke legyen, így Ukrajna esetében is egyedül a békés megoldás az elfogadható a számunkra.

A miniszter kifejtette: a nemzeti külpolitika keretében tájékoztatást adtak a résztvevőknek arról, hogy Ukrajnának még mindig sok segítségre van szüksége a politikai és gazdasági stabilitáshoz. Ezért folytatni kell az eddigi segítségnyújtást - jelentette ki, felidézve, hogy Magyarország eddig 100 ezer euróval járult hozzá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának működéséhez, és jelenleg 21 magyar tisztségviselő van jelen EBESZ-színekben Ukrajnában. Szijjártó Péter kitért továbbá arra, hogy Magyarország 100 millió forintnyi humanitárius segélyt is nyújtott a belső menekültek ellátásához, és 340 millió forinttal támogatja a kárpátaljai intézmények működését.

PestiSracok facebook image

A kormány a szombati egyeztetésen abban is kérte az együttműködést az ellenzéktől - folytatta -, hogy az Egyesült Államokhoz fűződő szövetségesi kapcsolatokat erősíthessék. "Az Egyesült Államokkal egy javuló politikai viszonyban, javuló politikai együttműködésben vagyunk, és további lépéseket kívánunk tenni annak érdekében, hogy a politikai együttműködésünket visszaemeljük a gazdasági és a védelmi együttműködés szintjére" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Egyeztetés volt továbbá arról is, hogy a kurdisztáni katonai stabilitáshoz való magyar hozzájárulást esetleg tovább növeljék - tette hozzá. Végül a miniszterelnökkel támogatást kértek az "Oroszországgal fenntartott pragmatikus együttműködés fejlesztése tekintetében", hogy a Magyarországnak fontos gazdasági kérdésekben megállapodhassanak - tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint felelősségteljes és korrekt hozzáállást tapasztaltak az ellenzéki pártoktól. A megbeszélésen a kormánypártok részéről Rogán Antal (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP), az ellenzéki pártoktól Tóbiás József (MSZP), Vona Gábor (Jobbik) és Szél Bernadett (LMP frakcióvezető-helyettes) vett részt.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.