Pesti Srácok

Simicska-Orbán-gate: feljelentést tesz az Együtt

Simicska-Orbán-gate: feljelentést tesz az Együtt
Az Együtt feljelentést és közérdekű bejelentést is tesz a Legfőbb Ügyészségen az "államot foglyul ejtő orbáni érdekkör állami korrupciója miatt" - közölte Szigetvári Viktor társelnök csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt a Lánchíd Rádiónál dolgozó Csintalan Sándor egy tévéműsorban tett, Simicska Lajosra vonatkozó kijelentéseire alapozza feljelentését.

Szigetvári Viktor utalt arra, hogy korábban az ATV Egyenes beszéd című műsorában Csintalan Sándor arról beszélt, két olyan embert ismert 1988 óta, akik magukra vették azt a feladatot, hogy egy párt felépítésében konkrét szerepet vállaljanak. Az egyik Simicska Lajos volt, az összes többi ember, amint hozzájutott a pénzhez, ellopta - idézte a volt MSZP-s képviselőt. Szigetvári Viktor arra is kitért, hogy amikor a riporter azt kérdezte, "Simicska a pártnak lapátolta ki a pénzt, és nem saját magának?", akkor Csintalan azt válaszolta, "így is fogalmazhatjuk különben".

Az Együtt társelnöke azt mondta, Magyarországon egy gazdasági érdekkör az állam erőforrásait a saját zsebébe csatornázza. Szavai szerint ez az állapot általában akkor szokott lelepleződni, amikor az érdekeltek összevesznek és most ez történt, mert Orbán Viktor miniszterelnök összeveszett Simicska Lajossal. Kijelentette, szerinte nem "Simicska-ügy van, hanem Orbán-ügy, mert Orbán Viktor engedte, hogy Simicska Lajos lopjon a mi pénzünkből és utána abból a Fideszt finanszírozzák".

Szigetvári Viktor elmondta: azt kérik, az ügyészség tanúként nyilatkoztassa Csintalan Sándort. Továbbá hallgassa meg Orbán Viktort arról, hogyan lehetséges, hogy "az ő oligarchapartnere (...) lophatott az ő engedélyével, a mi pénzünkből a Fidesznek".

Arra a kérdésre, hogy az Indexen megjelent idézet szerint a műsorban Csintalan Sándor úgy javította kijelentését: "Simicska nem lapátolt ki semmit. De pénz nélkül nem működik a politika, és aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik", Szigetvári Viktor azt felelte: Csintalan Sándor továbbra is a Simicska-médiabirodalomban dolgozik, ha később letagadta amit mondott, akkor is kimondta a tévében. "Nem hiszem, hogy elmezavarban szenvedett abban a pillanatban", amikor nyilatkozott - mondta.

A vezető fotón Szigetvári Viktor látható. Forrás: hir24.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.