Pesti Srácok

Valami nagyon nem stimmel a Munkácsy-kép megvásárlásával

Valami nagyon nem stimmel a Munkácsy-kép megvásárlásával

Csütörtökön Balog Zoltán bejelentette, hogy hamarosan hazakerülhet a Krisztus-trilógia hiányzó darabja, a Krisztus Pilátus előtt, de a vásárlást finanszírozó MNB-program vezetője szerint még nem állapodtak meg a kanadai tulajdonossal.

Az MNB elkötelezett a Krisztus Pilátus előtt című festmény megvásárlása mellett, és évtizedek óta szeretnék, hogy a Munkácsy-trilógia egyben legyen, de nem igaz, hogy megszületett volna a megállapodás a kanadai Hamilton Garléiával - mondta az Indexnek Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, az Értéktár-program vezetője. A festményről zajló tárgyalások vezetője tehát cáfolta, hogy megszületett volna a megállapodás, amelyet csütörtökön Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szinte ünnepélyes keretek között jelentett be, Debrecen volt és jelenlegi polgármesterének közreműködésével.

Gerhardt szavai szerint nincs még aláírt szerződés, és talán március végére születik meg a megállapodás a képről a jelenlegi tulajdonossal. Az alelnök az Indextől értesült arról, hogy megvásárolják a festményt.

PestiSracok facebook image

Mint ismert, a vételárat a jegybank Értéktár-programja bocsátja rendelkezésre, de Gerhardt nem árulta el az összeget. Sajtóhírekben korábban kétmilliárd forint körüli vételárról írtak.

Forrás: HVG.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."