Pesti Srácok

VS: az EMMI dolgozóknak tilos kimondaniuk, hogy "stadion" és "szegénység"

VS: az EMMI dolgozóknak tilos kimondaniuk, hogy "stadion" és "szegénység"

Furcsa belső e-mailt kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumának és háttérintézményeinek munkatársai – írja a VS.hu. A levélben oldalakon keresztül sorolják azokat a szavakat és kifejezéseket, melyek nem használhatóak az egymás közötti és a partnerekkel folyó kommunikációban.

A felsorolt kifejezések között vannak ugyan olyanok, melyek kevésbé illendőnek számítanak – ilyen a rokkant, a terhes és a fogyatékos –, de a köznyelvben teljesen megszokott szavak, szóösszetételek is megtalálhatóak, mint például a szegénység, gyermekszegénység, esélyegyenlőség, ápoló, gondozó. A „stadion” szó is szerepel a listán.

A minisztérium vezetői azt is meghatározták, hogy milyen kifejezéseket lehet használni a tiltólistán szereplők helyett. Szegény helyett rászorult, fogyatékos helyett fogyatékkal élő, stadion helyett pedig „fedett sportlétesítmény” a megfelelő szóhasználat.

PestiSracok facebook image

Az EMMI elismerte, hogy létezik ilyen lista, az a célja, hogy a munkatársak kommunikációja egységes, pontos legyen – közölték a VS-sel. „Nem mindegy, hogy egy várandós kismamára azt mondjuk, hogy terhes vagy azt, hogy áldott állapotban van” – mondták. Arra a kérdésre, hogy az előírást be nem tartó munkatársak részesülnek-e szankcióban, azt közölték: nem a be nem tartás következményein, hanem az iránymutatáson van a hangsúly.

Forrás: VS.hu/Hír24.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.