Pesti Srácok

Gyurcsány: Kérek egy orosz vízumot, és meglátjuk, mi lesz

Gyurcsány: Kérek egy orosz vízumot, és meglátjuk, mi lesz

Miután az Izvesztyija beszámolt arról, hogy kétszáz nyugati közéleti személyiség között 15 magyart, benne egy volt kormányfőt is kitiltanak Oroszországból, a hvg.hu elérte Medgyessy Pétert és Boross Pétert is, akik egyértelműen azt mondták: nem tudnak ilyenről. Az Index pedig állítja, ha a hír igaz, csakis Gyurcsány Ferencről lehet szó. Elérték a volt miniszterelnököt, aki szintén azt mondta: orosz részről semmiféle hivatalos vagy informális tájékoztatást nem kapott, de természetesen olvasta a hírt.

Gyurcsányék hétfőn megnézik, hogy kell orosz vízumot igényelni, és a vízumkérelmen keresztül próbálják majd megtudni, valóban kitiltották-e. „Húsz eurót vagy mennyit ez megér" –tette hozzá. Azt ő sem zárta ki, hogy a hírből semmi sem igaz.

A volt kormányfő azt mondta, ha kiderül, hogy tényleg nem utazhat Oroszországba, nem próbálkozik további jogorvoslattal. "Az ember nem megy olyan vendégségbe, ahol nem látják szívesen" - jegyezte meg. Arról pedig, hogy ő oroszellenes lenne, Gyurcsány azt mondta, „Tolsztoj és Dosztojevszkij világát imádjuk, de a mostani orosz kormánnyal kritikus vagyok″, két különböző dolog, hogyan viszonyul valaki egy nemzethez és annak kormányához.

A hvg.hu felhívta Boross Pétert is, aki gyakorlatilag még a kérdés elhangzása előtt kijelentette: nem tud semmiféle kitiltásról. "Hogy esetleg úton van-e ilyesmi, arról nincs tudomásom, de hozzám nem érkezett semmi" - mondta.

A felvetésre, hogy szerinte volt-e bármilyen kijelentése, amely ilyesmire esetleg okot adna, mondott-e dehonesztálót Oroszországra, arra nevetve annyit jegyzett meg: "Az elmúlt 25 évben bizonyára volt ilyen".

Forrás: HVG.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.