Pesti Srácok

"Az Isten szerelmére, nyisd ki az ajtót!" - Felvették a Germanwings pilótájának hangját

"Az Isten szerelmére, nyisd ki az ajtót!" - Felvették a Germanwings pilótájának hangját

A Bild mai számában olvasható a tragikus sorsú Germanwings repülőgép fekete doboza által rögzített hangok írott változata, így kiderült, hogy pontosan milyen szavakkal próbálta jobb belátásra téríteni a kapitány Andreas Lubitzot.

A felvétel elején az hallható, amikor Patrick Sondheimer kapitány elnézést kér az utasoktól, hogy a gép 26 perces késésben van. Ezek után a másodpilótával beszélget, aki említi neki, hogy bármikor kimehet a mosdóba, addig átveszi az irányítást. Lubitz már ekkor olyan szavakat használ, mint a „meglátjuk" vagy a „remélhetőleg".

Sondheimer így szól kollégájának: „átveheted", és elhagyja a pilótafülkét. 10:32-kor a légiirányítók megpróbálnak kapcsolatba lépni a géppel, de hiába várnak a válaszra. A hangfelvétel szerint ekkor megszólal a föld közelségét jelző vészjelzés. Nem sokkal később hangos dörömbölés, és a pilóta üvölt: „Az Isten szerelmére, nyisd ki az ajtót!" – a háttérben pedig már az utasok sikolya hallatszik.

PestiSracok facebook image

A felvételek szerint 10:35-kor egy hangos, fémes ütést lehetett hallani a pilótafülke ajtaján - a kapitány állítólag megpróbálta betörtni az ajtót egy feszítővassal vagy baltával. "Nyisd ki az átkozott ajtót!" - kiabálta a pilóta. A gép 10:40-kor csapódott be az Alpokban, az utolsó hangok a felvétel szerint az utasok sikolyai voltak.

Forrás. hvg.hu/Hír24.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.