Pesti Srácok

Demján Sándor szerint a takarékszövetkezetek miatt százmilliárdokat bukhat a kormány

null

Vannak dolgok, amik jó irányba mennek, és vannak, amit tragikusnak tart Demján Sándor nagyvállalkozó, a VOSZ elnöke, aki a Figyelőnek adott interjút. Szerinte ami jó, hogy a mai kormányzat jól tudta kezelni a válságot: ez megmutatkozik gazdasági növekedésben, pénzügyi stabilitásban, és fontos volt az adósságok konvertálása is. Demján ugyanakkor erősen bírálta a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, amely miatt több százmilliárd forinttól eshet el a kormány.

Magyarország lassan elveszíti a hitelességét a nemzetközi porondon – mondja Demján Sándor a Figyelőnek adott interjúban. Nem lehet megtartani a befektetők bizalmát úgy, hogy közben személyre szabott törvényekkel szorítják ki egyik-másik szereplőt a piacról.

A nagyvállalkozó talán ennél is súlyosabbnak tartja a magántulajdonnak mint a demokrácia alapértékének megrogyasztását. Erről a takarékszövetkezeti hálózat erővel való elvétele kapcsán beszélt Demján, és azt is egyértelművé tette, hogy ebben a kérdésben végsőkig hajlandó elmenni, számára ez nem is üzleti, hanem már-már morális kényszer. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség e tárgyban panasszal élt az Európai Bíróságnál, aminek nyomán az állam több száz milliárdos kártalanításra is kényszerülhet az elvett vagyonért.

"A takarékszövetkezetek kapcsán az az alapvető problémám, hogy a kormány nem tiszteli a tulajdonjogot, pedig ez a polgári társadalom és demokrácia legalapvetőbb kérdése. A tulajdonjogot nem lehet korlátozni vagy leértékelve elvenni, és utána magánszemélyek szűk körének olcsón eladni. A takarékszövetkezeti rendszer átalakítása jellemtelen strómanokkal zajlott, az Alkotmánybíróság szégyenteljes asszisztálásával" - nyilatkozta a Figyelő hetilapnak Demján Sándor

Szerinte ugyanakkor a kormány alapvetően jól kezelte a válságot, Demján elismerően beszél a jegybank kamatcsökkentési periódusáról, szerinte nagyon komoly terhektől kímélte meg a gazdaságot az alacsony kamatszint. Ugyancsak tetszik neki a növekedési hitelprogram katalizátor szerepe a gazdaság bővülésében. A szabályozási környezet kiszámíthatatlan változásai, az ország rossz híre, a külföldi befektetők bizalmának elvesztése azonban lehetetlenné teszi, hogy számottevő – Demján szerint akár 5-6 százalékos – GDP-növekedést lehessen elérni.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.